Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Mert közben négyezer megszűnt.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ötezer új építőipari vállalatot alapítottak tavaly és négyezer szűnt meg az Opten céginformációs nyilvántartása szerint - írta pénteki számában a Népszava.

A lapnak nyilatkozva Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója úgy vélekedett, hogy a cégalapítások száma az építőipari konjunktúra miatt az idén hasonló lesz, ám kevesebb vállalat szűnik majd meg, mint 2018-ban.

A Népszava úgy fogalmaz, hogy "cégalapítási láz" uralkodik a szektorban. Több mint 51 ezer építőipari vállalkozás működik az országban - közölte a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Vállalat A győri Audit is elérte a globális csiphiány
Privátbankár.hu | 2021. január 19. 12:11
A kecskeméti Mercedesszel szemben náluk nem lesz leállás, de két héten keresztül csak egy műszakban folytatják a gyártást.
Vállalat Alig indult újra a gyártás a kecskeméti Mercedesnél, megint le kell állni
Privátbankár.hu | 2021. január 19. 11:05
Őket is elérte a globális félvezető-hiány. Egy hónap szünet után vasárnap éjjel kezdődött újra a termelés, de most újabb tíz nap leállás jön.
Vállalat A miniszterelnök barátai most a Citadellát újíthatják fel
Privátbankár.hu | 2021. január 19. 10:10
20 milliárd forintos megbízást jelent mindez a miniszterelnök barátai kezében lévő cégeknek.
Vállalat 19 milliárdért újítják fel a Lánchidat
Privátbankár.hu / MTI | 2021. január 19. 07:46
Hosszas vajúdás után lezárult a felújításra kiírt tender.
Vállalat "Megtaláltuk az utunkat a borkészítésben" – Schieber Anita borról, alkotásról és üzletről
Privátbankár.hu | 2021. január 18. 15:59
Egy szokatlanul barátságtalan időjárással megvert évben, nehéz évjáratban indult útjára tíz évvel ezelőtt a Schieber Pincészet, a kezdeti nehézségek azonban így sem tudták elvenni a kedvet a továbbiaktól. Schieber Anita és férje, Schieber Markus tudatos technológia-fejlesztési lépésekkel, elhivatottsággal, tapasztalatszerzéssel vágott neki a megmérettetésnek, amely a borbarátok kegyeiért zajlik. A tudatos beruházások, a minőségre törekvés és a küldetéstudat meghozta az eredményeket is. A Schieber borok több rangos díjat elhoztak már, Schieber Anita mégis arra a legbüszkébb, hogy a szekszárdi borvidék messze földön híres borászokból álló mezőnye tavaly a borvidék legjobbjának választotta a Tabu kékfrankost.
Vállalat Megint emelte a béreket az Aldi - ennyi most a kezdőfizetés
MTI | 2021. január 18. 11:13
4-8 százalékkal emelte idén a béreket az Aldi Magyarországon.
Vállalat Rövidített munkaidőre kényszerülnek a német autógyárak, mert a kütyüipar elvitte az alkatrészeket
Privátbankár.hu | 2021. január 15. 09:25
Fennakadt az elektronikai alkatrészek szállítása. Visszapattanna a termelés, de így nem tud.
Vállalat Karácsony Gergely szerint kompenzációt kell adnia a kormánynak a kiesett iparűzési adó után
Privátbankár.hu / MTI | 2021. január 14. 17:09
Teljeskörű és automatikus kompenzációt kell, hogy kapjanak az önkormányzatok - mondta Budapest főpolgármestere a kormányzat és önkormányzati szövetségek egyeztetése után. 
Vállalat 3,3 milliárd forintból fejleszti hazai központjait a GE
MTI | 2021. január 14. 10:26
Budapesten és Szegeden lesz bővítés, a cég 45 új mérnököt vesz fel.
Vállalat Sikeresen jöttek ki a korona-évből a HR-világ magyar innovátorai, és közben még a bajba jutottakon is segítettek
Natív tartalom | 2021. január 14. 08:58
A Blue Colibri App célja a kezdetektől az volt, hogy átsegítse az itthon még mindig több sebből vérző vállalati belső kommunikációs gyakorlatokat a 21. századba. Aztán tavaly márciusban beütött a koronavírus, és úgy érezték, a saját cégük építése ebben a helyzetben már nem lehet az egyedüli cél, így létrehoztak egy ingyenes alkalmazást, mellyel a leginkább küszködő vállalkozásoknak segítettek, hogy a felfordult világban is működőképesek maradhassanak, majd beszálltak egy projektbe, ahol egyszerre támogatták egy teljes szektor állástalanná lett dolgozóit és a munkaerőhiánnyal küzdő intézményeit. És közben a várakozásaikat messze felülmúló sikereket arattak.
hírlevél