3p
Kovács Pál a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt arról, miért szükséges a paksi bővítés, meg arról is, hogy áll most a projekt. Javarészt még mindig dokumentálnak, de a konkrét munkálatok is elkezdődtek, melyeknek már "nyoma van."
Fotó: atomeromu.hu

Minden ország szuverén döntése, hogy milyen energiakosarat alkalmaz, s a választott koncepció mellett ki is kell tudni állni - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Pál, az új paksi blokkok tervezéséért és megépítéséért felelős államtitkár.

Kijelentette: Paks II nélkül nincs hosszú távú biztonságos áramellátás, és ezt a majdnem hároméves vizsgálatát követően az Európai Bizottság is elismerte. Ráadásul a klímavédelmi követelmények csak az atomenergia alkalmazása mellett teljesíthetők, ezért is döntött Magyarország a nukleáris kapacitásának fenntartása mellett.

Az elhúzódó uniós vizsgálatok miatt ugyan van késedelem, másrészről azonban egyeztetni kell az orosz féllel a belső tartalékokat illetően. A közeljövőben rengeteg egyeztetés várható országon, kormányon belül, mind pedig a kulcsszereplők között - tette hozzá. "Jelenleg azon dolgozunk, hogy megfelelő minőségű tervezési dokumentáció rendelkezésre álljon, és a kivitelezést a legrövidebb idő alatt le tudjuk bonyolítani. A hangsúlyt a gyakorlati részre, a kivitelezés feltételeinek biztosítására helyezzük" - mondta Kovács Pál.

Hozzátette: a munka elkezdődött, amelynek látható nyoma van. De nem csak a várost, az egész térséget fel kell készíteni a projekt befogadására, ez komoly infrastruktúra-fejlesztést jelent.

Az államtitkár szerint az orosz hitel nagyon fontos biztonsági védőháló, bármelyik lehívott tétel névértéken és további díjak nélkül előtörleszthető. Ha rendelkezésre áll olcsóbb forrás, Magyarország élni fog ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor az engedélyezéshez kapcsolódó iratok zöme publikus.

Kovács Pál hangsúlyozta: ma az Európai Unió 28 tagállama közül Bulgária után Magyarországon a legolcsóbb a villamos energia.

"Egyre élesebben kirajzolódik, hogy a jövő energiakosarában az atomenergia és a megújuló energiaforrás egymás mellett foglalnak helyet a globális felmelegedés megállítása és ellátásbiztonságunk érdekében. Magyarországon eléggé korlátozottak a lehetőségek energetikai szempontból, csak hazai szénnel rendelkezünk. Nincs fenntartható rezsicsökkentés atomenergia nélkül"

- nyilatkozta az államtitkár.

Kitért rá, hogy számos példa hozható több országról is, amelyek meg akartak válni az atomenergiától, majd visszavonták döntésüket. "Szárazabbak az évszakok, és a megújuló energiaforrások alkalmazása korlátozott" - tette hozzá.

Hogy a klímacélok eléréséhez átmenetileg szükséges az atom, arról bővebben mi is írtunk, például itt és itt.

Kovács Pál kiemelte: a gazdasági modernizációval, digitalizációval, e-mobilitással, az "okos városok" előretörésével egyre nagyobb lesz Európa szerte a villamosenergia-igény, melyhez nélkülözhetetlen egy ehhez méretezett erőműpark. Ráadásul kockázat, hogy a magyar áramigény mintegy harmadát külföldről kell beszerezni.

"Az import mértéke tavaly 31,6 százalék volt, ami uniós szinten is rendkívül magas. Magyarország biztonságos áramellátását nem lehet külföldi erőművekre alapozni, szükség van olyan hazai forrásokra, amelyek az időjárás alakulásától függetlenül, szén-dioxid-mentesen képesek nagy mennyiségben villamos energiát előállítani. Ezért építjük meg a két új paksi blokkot" - fogalmazott Kovács Pál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG