2p

A két gyorsétterem-hálózat megsértette a kereskedelmi törvényt, ugyanis az egyes italkategóriákban nem kínáltak alternatívákat a fogyasztóknak. Bírságot viszont nem kaptak.

A nemzeti versenyhatóság a tavalyi év legvégén indított eljárást két hazai gyorsétterem-franchise lánc, a Kentucky Fried Chicken (KFC) és a Burger King magyarországi üzemeltetőivel szemben. A vizsgálat arra irányult, hogy a két étteremlánc eleget tesz-e a tavaly nyáron életbe lépett új kereskedelmi szabályozásnak, ami alapján a törvényben meghatározott italtípusokból (sör, üdítő- és gyümölcsital, gyümölcslé és gyümölcsnektár, valamint ásványvíz és szikvíz) a jelentős piaci erejű italgyártók termékei mellé minden vendéglátóhelynek alternatív választási lehetőséget kell biztosítania.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy mindkét gyorsétteremlánc üzemeltetője megszegte a szabályozást. A KFC éttermeiben egyetlen, nagy italgyártó termékeit kínálták az ásványvizek és a szikvizek kategóriában, míg a Burger King éttermekben – ugyanezen kategória mellett – a gyümölcslevek és gyümölcsnektárok termékcsoportjaiban sem volt megfelelő a választék.

A jogsértések megállapítása mellett a GVH eljáró versenytanácsai úgy döntöttek, ezúttal mellőzik a bírság kiszabását, mivel egy új, korábban nem alkalmazott törvényi kötelezettség teljesítését értékelték első ízben, így a vállalkozások még nem tudtak egy kialakult joggyakorlathoz alkalmazkodni. A döntés tekintettel volt arra is, hogy a versenyhatósági eljárások során mindkét cég rövid időn belül önként megváltoztatta jogsértő gyakorlatát.

Most még megúszták a törvénysértést bírság nélkül. Fotó: Depositphotos
Most még megúszták a törvénysértést bírság nélkül. Fotó: Depositphotos

A GVH célja a jelentősebb (nagyobb hálózattal, illetve bevétellel rendelkező), így a piaci versenyhez fűződő közérdek érvényesülésére kiható vállalkozások gyakorlatának ellenőrzése. Ugyanakkor nem csak esetükben, hanem a legkisebb vendéglátóhelyekkel szemben is elvárás, hogy a jelentős piaci erejű italgyártók termékei mellett mindegyik kategóriában legyen a kínálatukban egy másik gyártó terméke is. Lényeges az is, hogy ezen elvárás csak különböző vállalatcsoportba tartozó gyártók termékeivel teljesíthető. Vagyis a kínált italok márkái hiába különböznek, ha ugyanazon vállalatcsoport gyártotta őket, nem jelentenek valódi választási lehetőséget a fogyasztók számára.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG