2p

Az idei év kiemelkedően jól alakult a Bige cégcsoport számára és egyik legsikeresebb évét zárja a Nitrogénművek Zrt. – jelentette be a társaság tulajdonosa.

Bige László a Vidék Magazinnak adott interjúban elmondta: a pandémia miatt egy dolgozótól sem váltak meg, sőt: csapatuk új szakemberekkel, mérnökökkel, jogi vezetővel, gazdasági és kereskedelmi felsővezetőkkel bővült. A COVID-19 ellenére növelni tudták a gyártást, és bővíteni a disztribúciós csatornáikat. A jelentős exportpiacaikon erősödtek és új piacokra is adtak el. A társaság termelése közel felét mintegy 13 európai országba értékesíti – árbevételének fele exportból származik –, Magyarországon hozzávetőleg 10 ezer partnerük van. Ez a széles spektrumú földrajzi diverzifikáció megszünteti a függőséget bármely piactól.

Bige László kifejtette: a nitrogén alapú műtrágyák piaca Európa-szerte stabil maradt egész évben, miközben a technológiákba fektetett. Magyarországon bárminemű állami támogatás nélkül, a privát szektorban ekkora beruházást még senki nem csinált. Ezért működik stabilan az évi 1,45 millió tonna nitrogén alapú műtrágya gyártására alkalmas modern péti gyár, ami technológiában és termékeik minőségében is világszínvonalú. A befektetésre azért is szükség volt, hogy a magyar gazdáknak mindig jó minőségű, hazai gyártású műtrágya álljon rendelkezésre. Nem létezik modern, hatékony mezőgazdasági termelés nitrogén alapú talajtáplálás nélkül – emelte ki.

A Nitrogénművek Zrt.gyára a Veszprém megyei Pétfürdő határában. MTI Fotó: Nagy Lajos
A Nitrogénművek Zrt.gyára a Veszprém megyei Pétfürdő határában. MTI Fotó: Nagy Lajos

A Nitrogénművek tulajdonosa felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházások által növelt költséghatékonyság most már vitathatatlanul megjelenik a számaikban. Üzemi szintű számaikat tekintve a legjobb pénzügyi eredményeket elérő gyártók közé tartoznak. Félévkor a Nitrogénművek már több mint 620 ezer tonna árut értékesített, árbevétele 54 milliárd forint volt, amihez 15,5 milliárd forint EBITDA párosul. Ez csaknem 70 százalékkal volt jobb eredmény az előző év azonos időszakához képest. A kimagasló első félév után az év második felében is tartották az ütemet. Az üzemek maximális kapacitáson termelnek három műszakban az év 365 napján, a péti gyár termelése pedig már 2021 első negyedév végéig le van kötve. A 2020-as pénzügyi értelemben is a cég legsikeresebb évei között fog szerepelni – emelte ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG