125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban. Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Még meg sem jelent, máris felállította az eladási rekordot.
Igazi csemegének bizonyul a mai nap a mobilpiac szerelmeseinek, az Apple az esti órákban mutatja majd be a legújabb iPhone-ját, ám közben a rivális Samsung sem nyugszik. A Reuters cikke szerint ugyanis bár még meg sem jelent, máris 2,5-szer annyi, 650 ezer előrendelés érkezett a legújabb Note 8-as prémium kategóriás telefonjukra, mint a korábbi – meglehetősen nagy botrányt kavaró – Note 7-esre.
A botrány ellenére azonban úgy tűnik, nem pártoltak el a rajongók a dél-koreai gyártótól. A mintegy ötezer megrögzött Note-felhasználó körében készített felmérés szerint a válaszadók 85 százaléka lojális maradt a márkához. A Note 8-as várhatóan 930-960 dollár közötti árral fog érkezni. Ezzel egyébként nem marad el a versenytársaktól, a jelenlegi telefontrend ugyanis az 1000 dolláros álomhatár felé halad, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.