2p
Erős évet zártak, bár a Mercedest nem tudták lekörözni.
Kép forrása: Jedlik Ányos Klaszter

A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot - közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

Minden kategóriában jól teljesítettek modelljeik. Ugyanezt várják a 2019-es évtől, hiszen az idén is több újdonságot mutatnak be a feltörekvő szegmensekből, köztük az eddigi legnagyobb, X7-es szabadidőautót, valamint a teljesen elektromos hajtású Mini modellt.

Az elmúlt évben a bajor gyártó ismét megdöntötte saját rekordját az elektromos és plugin hibrid modelljeivel: összesen 160 darab "i" járművet adtak el Magyarországon, ebből a teljesen elektromos i3-ból 149 darabot, a hibrid i8-asból pedig 11 darabot értékesítettek.

Szűk a piac

Salgó András vállalati kommunikációs igazgató kiemelte, a szűk konkurencia körében, a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után.

A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint. A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Összesen 2 490 664 autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

Élre tör a hibrid

Elektromos és hibrid autóikból összesen 142 617 darabot értékesítettek, amely 38,4 százalékos bővülés 2017-hez képest. A gyártó tervei szerint 2025-ben a BMW éves értékesítésének 15-25 százalékát teszik majd ki az elektromos és hibrid autók, ez mintegy 500 ezer ilyen járművet jelenthet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG