3p

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust. Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt), ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ennek oka a jelentés szerint elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás. A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta. Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt.

Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek.

Jó hírek érkeztek a Mol háza tájáról (Fotó: MTI)
Jó hírek érkeztek a Mol háza tájáról (Fotó: MTI)

Hernádi Zsolt kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat. A magasabb szabad pénzáram-termelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat - jelezte.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal, 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt.

A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal, 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek 7 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen.

A fogyasztóiszolgáltatások-szegmens harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után, a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette. A gáz üzletág EBITDA-ja 30 százalékkal, 30 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.

Címkék: Vállalat Mol

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG