3p

Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.

Megfizetteti a kormány a Sparral az elmúlt napokban művelteket - adtuk hírül tegnap, idézve Lázár János építési és közlekedési minisztert. Egyelőre nem születtek konkrét lépések, de a múltból kiindulva biztosak lehetünk abban, hogy célzott adóellenőrzések, nagyobb versenyhivatali bírságok is várhatók – mondta péntek reggel felelős szerkesztőnk, Mester Nándor az ATV Start péntek reggeli adásában.

Kollégánk kifejtette: a piacba való beavatkozás a szabályozási oldalról elfogadott gyakorlat az egész világon, így az EU-ban is. Ennek mértéke azonban nem mindegy. Ám ezzel nem lehet helyzetbe hozni a magyar kiskereskedelmi cégeket, hiába akarta ezt Lázár János már korábban is. Sokkal célravezetőbb lenne politikai helyett gazdasági eszközökkel, például beruházási hitelekkel növelni a versenyképességüket.

„Az építőiparban már volt példa arra, hogy gyárépítéshez adtak nem kevés pénzt, ezzel kissé sikerült lefaragni a külföldi alapanyaggyártók itteni fölényéből. A hazai boltláncok azonban nem egységesek, legfeljebb néhány magyarországi régióban tudnak beszerzési társulásokat működtetni, de a multik hatalmas tőkeerejével nem képesek versenyezni. Azok ugyanis óriási volumeneket vesznek és mindig egész Európára kiterjesztve, s ezzel, valamint nagyon erős logisztikai hátterükkel és hatékonyabb munkaszervezésükkel tudják alacsonyan tartani áraikat” – fűzte hozzá.

A műsorban megszólalt Csongár Gábor okleveles adószakértő is, aki megerősítette: bőven benne van a pakliban, hogy a különadót 4,5 százalékról 4,9-re vagy még magasabbra emeli a kormány. Ugyanakkor figyelembe kell majd vennie a globális minimumadóval kapcsolatos kötelezettségeket is és további új nemzetközi adózási sztenderdeket.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy rövid- vagy akár középtávon várható-e a Spar kivonulása, mindkét megszólaló egybehangzóan nemmel felelt, utalva arra, hogy egyrészt nagyon magas lenne az ár, amit nehéz előteremteni, másrészt az osztrák cég nem hagyná veszni az eddigi évtizedekben végzett beruházásait, inkább tovább küzd, ha kell Brüsszelben is. A beszélgetést itt tudja megnézni:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG