4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A vasbetont kiváltó előre gyártott betonelemek gyártási technológiáján dolgozik az Uvaterv Zrt., a Ferrobeton Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 681,749 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított - közölte a konzorciumvezető Uvaterv Zrt. Az 1,045 milliárd forint összköltségvetésű fejlesztésben a fennmaradó részt a két cég önerőből finanszírozza.

Olyan betonelemeket akarnak készíteni, amelyekben a vasbetonnál alkalmazott acélbetétet más anyaggal, úgynevezett nagy szilárdságú, nem korrodáló szálerősítésű polimer betétekkel (FRP) helyettesítik. Ezek lehetnek szén- vagy akár üvegszálak is. Acél hiányában ugyanis lényegesen hosszabb élettartamú betonelemeket és szerkezeteket építhetnek, aminek további hozadéka a gazdaságosabb üzemeltetés, valamint az alacsonyabb költség a teljes életciklusra vetítve.A konzorcium az ehhez szükséges technológiát is meg akarja alkotni.

Új technológiát is kidolgoznak a két cégnél (fotó: pixabay.com)
Új technológiát is kidolgoznak a két cégnél (fotó: pixabay.com)

A 2018-ban indult projekt három szakaszból áll: az első részben már sikeresen létrehozták a vasbetont kiváltó előregyártott betonelemek prototípusát. Az újfajta betonelemekből hídgerendát építettek, amelyet laboratóriumban extrém körülmények között vizsgáltak. Az eredmények kiértékelése még zajlik, de az már kiderült, hogy a szénszállal készült betonelemekből összeállított hídgerenda a vasbetonnál jóval nagyobb terhelést bírt ki.

A projekt most tart a második szakaszában, ahol például csarnokokhoz használt tetőhéj szerkezeti elemek kialakításával foglalkoznak, a cél itt is a prototípus összeállítása. A harmadik fázisában pedig az egyetemen helyeznek majd üzembe egy 3D beton nyomtatót.

Novoszáth Tamás, az Uvaterv Zrt. irodavezetője elmondta, már világszerte zajlanak fejlesztések a vasbeton helyettesítésére. Japánban, Kínában és Amerikában már használnak is erre szolgáló újfajta betonelemeket. Azonban még nem ismertek pontosan a fejlesztési folyamatok és a szabályozás is hiányos. Fontos, hogy ezzel a projekttel Magyarország is felzárkózzon ebben a versenyben, hogy mire belföldön is megjelenik az igény ezekre az új betonelemekre, már elő tudják állítani.

Lendületben 

Az építőipari fellenülésnek köszönhetően a Gressio Kft. több mint 831 millió forintos beruházásához 50 százalékos hozzájárulást, csaknem 415 millió forintot kapott a Széchenyi 2020 programban, a kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítését ösztönző pályázatból. A cég 36 hegesztő berendezést vásárol a támogatásból nyírmadai telephelyére, ahol ezzel együtt korszerű vállalatirányítási rendszert is bevezetnek. Az új technológia kiváló minőségű fémipari félkész- és késztermékek létrehozását teszi lehetővé, és legalább ilyen fontos, hogy az eddiginél gyorsabbá, pontosabbá alakítja a gyártást. A  beruházást azzal indokolta, hogy a bővülő építőipari egyre több megrendelést ad a fémiparnak. A Gressio Kft. ugyanakkor nemcsak új technológiát szerez be, hanem 16 munkahelyet is létesít az eddigieken felül.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Uvaterv Zrt. 2019-es nettó árbevétele 3,156 milliárd forint, míg 2018-ban 1,834 milliárd forint volt. A magyar tulajdonú társaságnak, amely egyebek mellett autópálya-, vasút- és repülőtér-, valamint hídtervezéssel foglalkozik, 2019-ben 118,56 millió forint, 2018-ban 20,68 millió forint volt az adózott eredménye.

A külföldi tulajdonú, Dunaújvárosban működő Ferrobeton Zrt. nettó árbevétele 2019-ben 20,504 milliárd forint volt, egy évvel korábban 19,227 milliárd forint. Az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem előregyártó vállalata 2019-ben 2,867 milliárd forintos, 2018-ban pedig 995,87 millió forintos nyereséggel zárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG