2p
Rekordok dőltek, a Debrecen Airport pár év múlva meghatározó szereplőjévé válhat a régiónak.

A debreceni repülőtéren februárban is tovább nőtt az utasforgalom, 26 százalékkal többen, mintegy 22 765 vették igénybe, ezzel minden idők legerősebb februári forgalmát bonyolította a Debrecen Airport – derült ki a társaság közleményéből.

A reptér járatfejlesztési igazgatója elmondta: az utasforgalom stabil növekedése hideg és zord idő ellenére is folytatódott, ebben pedig nagy segítséget jelentett az Wizz Air és a Lufthansa. A városnak - és a kelet-magyarországi régiónak - tavaly december óta már Európa és Izrael 8 gazdasági és turisztikai szempontból is fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése. Idén további dinamikus növekedésre számítunk a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számát illetően - így a régió szállodáinak kihasználtsága is tovább fog javulni – tette hozzá Tamás László.

Nemsokára tovább bővül a Debrecen Airport kínálata, hiszen a hónap végétől, a Lufthansa már hetente ötször szállít utasokat Debrecenből Münchenbe, ahol öt kontinens, több mint 100 úti céljára van közvetlen csatlakozási lehetőség. A nyári charter szezon a rendszeres német beutazó charter gépek mellett, Törökországba már heti kétszer, Görögországba Zakynthosra és Bulgáriába, Burgaszba, nagyobb gépkapacitással az egyiptomi Hurghadába is biztosítanak nyári járatokat, de szeptember végéig Barcelona is elérhetővé válik, mint lehetséges célpont.

A Wizz Air a csúcsszezonban heti tízszer közlekedik Londonba, míg a nyári iskolai szünetben Eindhovenbe is hetente háromszor repülhetnek az utazni vágyók. Tamás László hozzátette: tavaly már elkezdődtek azok az infrastrukturális beruházások, amelyekkel a repülőterünk a régió meghatározó repülőtérré válik a következő években Közép- és Kelet-Európában.

Szervezett bűnözők lopják a poggyászokat Ferihegyen?

A rendőrség szerint a repülőtéren elkövetett lopásokra nem jellemző a szervezett bűnelkövetés. Az elmúlt időszakban egyre több lopásról lehetett hallani a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, majd amikor ezek az esetek nyilvánosságra kerültek és a sajtó a poggyászmaffiáról írt, a rendőrök lecsaptak néhány tolvajra. Bűnszervezetről azonban nincs tudomásuk a hatóságoknak. További részletek a Privátbankár.hu-n >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG