Mint korábbi cikkünkben is megírtuk, az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a Paks II.-nek nyújtott magyar állami támogatás európai bizottsági jóváhagyását. Erre a döntésre reagált most a miniszter. Úgy fogalmazott:
az Európai Bíróság friss ítélete semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást, a testület az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést.
A tárcavezető az osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisingerrel közös sajtóértekezletén a paksi bővítés állami támogatásával kapcsolatos európai bírósági ítélet kapcsán hangsúlyozta: „Mielőtt Magyarország és a magyar energiabiztonság ellendrukkerei pezsgőt bontanának, szeretném azt világosan leszögezni, hogy az Európai Bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg.”
„Ez a bírósági döntés semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja le a beruházás előrehaladását, sőt ellenkezőleg, az elmúlt időszakban ezt a beruházást felgyorsítottuk” – tette hozzá. Hozzátette, a következő évtized elején az új paksi atomerőműnek mindkét blokkját a hálózatra fogják kapcsolni.