2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Újabb körben hallgatják ki Jay Y. Lee csoportigazgatót Dél-Koreában.
Jay Y. Lee, a Samsung alelnöke újságírók körében a 2017.01.12-i kihallgatása előtt. Fotó:MTI/EPA/Getty/Csun Szung Dzsun/pool

Ahogy arról már korábban többször írtunk, a Samsung is belebonyolodott a dél-koreai államfő körül dúló korrupciós botrányba, emiatt a vezérkart korábban már egyszer ki is hallgatták. A Reuters cikke szerint most ismét a bíróság elé kell állnia Jay Y. Lee-nek, a Samsung csoportvezetőjének, a vád szerint ugyanis az ő jóváhagyásával utalt át a cég 43 milliárd wont (mintegy 37,3 millió dollárt) Park Geun-hye bizalmasának.

A vádat kezdetektől fogva mindhárom fél tagadja, ugyanakkor bizonyíték van arra, hogy az átutalt pénzt Park bizalmasa, Choi Soon-sil személyes célokra használta fel, egyebek mellett a lánya lovaskarrierjének egyengetésére. Lee elmondása szerint kész bármennyiszer „megismételni az igazságot”, magabiztosan sétált be a bíróságra. Mindeközben a korábbi tüntetők, akiknek köszönhetően végül decemberben felfüggesztették a dél-koreai miniszterelnököt, most Lee lemondását követelik. A politikai káosznak a befektetők sem örülnek, a Samsung papírjai 0,9 százalékot gyengültek az újabb behívó hallatán a zárás előtt.

Forrás: Yahoo Finance

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Minden idők legkörnyezetszennyezőbb futball-világbajnokságát rendezhetik meg idén
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. március 22. 18:29
Az idén június 11. és július 19. között három országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezendő labdarúgó-világbajnokság még az eddigi legszennyezőbb vb-nél, a 2022-es katarinál is nagyobb károsanyag-kibocsátással járhat. Ez főként a mérkőzések közötti utazásokkal magyarázható: a nagy távolságok miatt a csapatok és a szurkolók szinte kizárólag repülővel közlekednek majd – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Duha Bence, a Gránit Alapkezelő termékkialakítási és ESG vezetője.
Vállalat A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
Elek Lenke | 2026. március 21. 17:17
A francia luxuscikkeket gyártó vállalat várhatóan újra megnyitja két oroszországi zászlóshajó üzletét.
Vállalat Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:56
Csökkentik a járatok számát.
Vállalat Tudatosabban építené vállalkozását? Ezt a podcastet nem hagyhatja ki!
PR | 2026. március 20. 17:21
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG