3p
Rubin Kristóf az elmúlt 18 évben olyan sikerprodukcióért felelt vezetőként mint például a Survivor, a Való Világ 4-5, a Széf, a Kész átverés, a Konyhafőnök. Új cége a TV2-nek is dolgozik majd.
Rubin Kristóf (Forrás: media1)

A cikk eredetileg a media1-en jelent meg.

A Media1 megerősítést nyert információi szerint nemrégiben szerződést bontott egymással Rubin Kristóf, az RTL Magyarország kreatív osztályának vezetője és a tévétársaság. Rubin Kristóf korábban kreatív producerként, illetve főszerkesztőként is dolgozott a tévénél.

A távozásra vonatkozó információt Rubin Kristóf és az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Osztálya is megerősítette a Media1 érdeklődésére pénteken délután telefonon.

Az RTL Magyarországnál annyit mondtak, már valóban nem dolgoznak együtt Rubin Kristóffal, az utódlásra vonatkozó kérdésünkre nem kaptunk választ egyelőre, ahogyan azt sem mondták el, Rubin vagy az RTL kezdeményezte-e a változást.

Rubin Kristóf új gyártócéget alapított, a TV2-nek is dolgozik majd

Rubin Kristóf annyit mondott, hogy 18 év után valóban úgy döntött, távozik, és saját gyártócéget hoz létre, hogy függetlenedjen az RTL-től.

Vállalkozása, melynek nevét is elárulta – Free Monkeys Production – most már biztosan olyan médiavállalkozásoknak gyárt majd műsorokat majd mint például a TV2 Csoport, de akár más tévétársaságok is szóba jöhetnek megrendelőként, az RTL-t kivéve. (Frissítés: utóbb megtaláltuk, hogy a Free Monkeys Production a Facebookon egyébként már toborozza is a leendő munkatársakat, és ebben azt írják: a cég profilja multiplatform tartalomgyártás hazai és külföldi megrendelők számára: TV-, online-, streamingoldalak felületeire.)

Az egyik legsikeresebb hazai tévés

Rubin Kristóf az elmúlt közel két évtizedben számos RTL-es sikerprodukciónak volt a felelőse. 2003 februárjától 2007 novemberéig főszerkesztőként dolgozott az RTL Klubnál, azt követően nevezték ki kreatív producernek, majd 2017-től 2019-ig kreatív osztályvezető volt egészen mostanáig.

A  szakmai berkekben különösen ismert tévés olyan, az RTL Klub szempontjából meghatározónak számító műsorokért felelt az elmúlt közel két évtizedben, mint a Való Világ 4. és 5. szériája, a Kész átverés, a Széf, a Kód, a Survivor, a Konyhafőnök, a Gyertek át!, de a Cápák között, a Nyerő Páros, a Benkő feleséget keres kreatív producere is ő volt, de nevéhez köthető a Celeb vagyok ments ki innen!, valamint a Csillag születik 4. évada is, amiben annak idején Puzsér Róbert zsűritag volt.

A Kreatív című szaklap 25 legsikeresebb hazai televíziós szakembert tartalmazó listáján Rubin Kristóf 2017-2018-ban az első helyen szerepelt, míg 2019-ben a 3. helyet szerezte meg. Rubin Kristóf műsorai közül egyébként több is megszerezte a Televíziós Újságírók Díja elismerését az elmúlt években. A kreatív osztályvezető neve az elmúlt közel két évtizedben szinte egybeforrt az RTL Klubbal, illetve az RTL Magyarországgal és annak sikereivel, ezért is jelentős fejlemény a távozása.

Rubin Kristóf távozását megelőzően egy ideje már iparági pletykák terjedtek arról, hogy saját műsorgyártó cég elindítását tervezi, ám ma a Media1-nek erősítette meg elsőként, hogy ez létre is jött, és távozott a televíziós médiavállalattól, ahol 18 évet töltött.

Az RTL versenytársánál is nagy változások voltak a kreatív részlegen nemrég. Tavaly év végén derült ki, hogy a TV2-nél megszűnik a kreatív osztály.

(media1)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG