2p
Lehet létjogosultsága egy új magyar nemzeti légitársaságnak a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke szerint.
Fotó: Budapest Airport

Ha nem megy az üzlet, a fapadosok bezárnak

Demeter Csaba az M1 reggeli műsorában úgy fogalmazott az MTI összefoglalója szerint, hogy Magyarországon a fapados társaságok uralják a légiközlekedést, amelyek nem az ország érdekeivel foglalkoznak, hanem a saját üzleti szempontjaikkal. Azt keresik, hogy hol tudják megtölteni a repülőgépeket, és ha egy területen nem jönnek be a számításaik, akkor bezárják az ottani bázisaikat.

Demeter Csaba emlékeztetett arra, hogy Budapest korábban elosztó szerepet töltött be a légi közlekedésben: a Malév "ráhordta" az utasokat a nagyobb járatokra. A fapados struktúrában ezzel szemben közvetlenül szállítják az embereket az egyik pontból a másikba, a menetrendek nincsenek összehangolva, így nehézkes a továbbutazás.

A pilótákat nehéz lenne meggyőzni

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Malév leállása óta drasztikusan átalakult a piac, és megváltoztak az utazási szokások. Bécs átvette Budapest korábbi szerepét, az emberek pedig hozzászoktak a csökkentett szolgáltatáshoz, ezért nagyon komolyan meg kell vizsgálni egy új magyar nemzeti légitársaság létrehozásának lehetőségeit. Azt is megemlítette, hogy a Malév pilótáinak mintegy 95 százaléka el tudott helyezkedni külföldön, és ők kezdetben biztosan kételkednének az új légitársaságban.

Privátbankár.hu kommentár:

Óvatosan kell számon kérni egy légitársaságon (vagy más cégen, akár mondjuk egy közműszolgáltatón), hogy üzleti alapon működik, A szépemlékű magyar nemzeti légitársaságnál az tette be a kaput, hogy mivel a piacról nem tudott rentábilisan megélni, az állam tömte ki - ezután nagyjából 100 milliárd forint tiltott állami támogatásnak minősülő juttatást fizettettek volna vissza vele. Ezt a támogatást nem tudta visszafizetni, nem sokkal később csődbe ment.

Tárgyalgatnak

Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna, az MTI-nek adott válaszban a tárca azt is hangsúlyozta, hogy a Szuhoj orosz repülőgépgyártóval még kezdeti fázisban vannak az egyeztetések. Részletek >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG