3p

Komárom ivóvíz-ellátását bővíthetik ennyiből.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tájékoztatta a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Opus Global Nyrt. a közvéleményt, hogy az Opus közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. újabb közbeszerzési pályázaton járt sikerrel.

Azért a vízbizniszben is Mészáros Lőrinc az úr. Fotó: MTI
Azért a vízbizniszben is Mészáros Lőrinc az úr. Fotó: MTI

Eszerint a Mészáros és Mészáros Kft. arról értesítette az Opus Globalt, hogy mint az M-E 2020 Konzorcium vezetője az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-vel közösen az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. által a „Komárom városi ivóvízellátásának bővítése” érdekében megvalósítandó projektre kiírt tendert a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatával, nettó 4.411.900.000 forint értékben megnyerte.

A Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt már jól bevált partnerek. A teljesség igénye nélkül, emlékeztetőül következzen néhány közös projektjük. 2017-ben például arra nyertek jogot - nettó 14,3 milliárd forintért, 42 százalékkal drágábban az eredetileg becsült árnál -, hogy az ország több pontján közösen dolgozzanak szennyvíz-telepeken, csatornákon. Majd Gyöngyös szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztési és a szennyvíztisztító telep korszerűsítési feladatát is megkapták, 2,346 milliárdért. Még ugyanabban az évben arra kapott megbízást a duó, hogy egy vasútpályát újítson fel és végezzenek el csatornázási munkákat, összesen nettó 53 milliárd forintért. Immár 2018-ban Szentendrén fogtak bele a szennyvíztisztító-telep korszerűsítésébe, ott 167 százalékos felárral. Az eredetileg becsült összegnél pedig ötödével drágábban kezdhették meg az észak-magyarországi településeken a szennyvízelvezetési munkálatokba.

A felcsúti székhelyű Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosa az Opten céginformációs adatbázis szerint a szintén Felcsúton, ráadásul a gazdájával ugyanazon címen bejegyzett Mészáros Építőipari Holding Zrt.. Utóbbi szavazati jogának több mint 50 százalékával az Opus Global Nyrt. rendelkezik, a többin pedig a Mészáros Építőipari Holding 2019-es éves beszámolója szerint Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla. Akik akkor még együtt éltek, idén szeptemberben azonban bejelentették, hogy válnak - ennek hatása azonban még e cégnél nem lelhető fel.

Az Opus Global részvényeinek közel 64 százalékát pedig Mészároshoz köthető cégek tulajdonolják a BÉT honlapján szereplő, 2020. szeptember 3-ai keltezésű tulajdonosi megfeleltetés szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG