2p

A spotify nem bírja a költségeket, újabb, ezúttal 1500 munkavállalót érintő leépítést jelentett be.

A svéd Spotify zenei streaming óriáscég bejelentette, hogy a munkaerő 17 százalékát, mintegy 1500 munkahelyet szüntet meg, mivel a vállalat igyekszik csökkenteni a költségeket – írja a BBC. Daniel Ek vezérigazgató elmondta, hogy a "nehéz" döntést a gazdasági növekedés "drámai" lassulása miatt hozta meg.

A Spotify mintegy 9000 embert foglalkoztat, és Ek szerint "jelentős lépésekre van szükség a költségeink csökkentésére". Hozzátette, megérti, hogy a leépítés "hihetetlenül fájdalmas lesz a csapatunk számára".

"Elismerem, hogy ez számos olyan személyt érint, akik értékes munkát végeztek" - mondta Ek. "Hogy őszinte legyek, sok okos, tehetséges és keményen dolgozó ember távozik tőlünk."

A Spotify már korábban is leépített munkatársakat, de ezek a mostani tervek eltörpülnek a korábbi bejelentések mellett.

Legutóbbi eredményeiben a Spotify 65 millió eurós nyereségről számolt be a szeptemberrel zárult három hónapra vonatkozóan - több mint egy éve ez volt az első negyedéves profitja -, amit az áremelések és a magasabb előfizetői számok is segítettek.

A technológiai vállalat világszerte terjeszkedik, 2030-ra egymilliárd felhasználót szeretne elérni. Jelenleg 601 millióan vannak, szemben a 2020 végi 345 millióval.

Ek elmondta, hogy a Spotify fontolóra vette: 2024 és 2025 folyamán kisebb leépítéseket hajt végre, de úgy döntött, hogy drasztikusabb lépésekre van szükség a vállalat pénzügyeinek javítása érdekében.

Nem kifizetődő a zeneszolgáltatás. Fotó: szin.org
Nem kifizetődő a zeneszolgáltatás. Fotó: szin.org

A céget sok kritika éri folyamatosan, leginkább az előadók részéről, akiknek dalait adott esetben ezrek hallgatják, de a Spotify fölözi le a hasznot, a szerzőnek és az előadónak legfeljebb fillérek jutnak.

Címkék: Vállalat Spotify Zene

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG