Több mint egy évtized után távozik a posztjáról Jorgen Vig Knudstorp.
A 48 éves dán férfi 2001-ben, egy pénzügyi válság közepén került a céghez, vezérigazgatóvá végül 2004-ben választották. Ebben az időszakban a világ legnagyobb játékgyártója naponta 1 millió dollárt veszített, az elektromos játékok terjedésével a műanyag kockák ugyanis nem tudták felvenni a versenyt, írja a Bloomberg. Knudstorp ügyes taktikázásának köszönhetően 2005 és 2015 között a cég megötszörözte, mintegy 35,8 milliárd koronára (5,2 milliárd dollárra) növelte árbevételét.
Helyét a 60 éves, indiai származású Bali Padda veszi át, ezzel ő lesz az első külföldi a legnagyobb dán vállalat élén. Knudstorp nem hagyja el teljesen a vállalatot, a tervek szerint májusban elnöki pozíciót kaphat, Niels Jacobsen helyét veszi majd át, emellett ő lehet majd az új Lego Brand Group holding feje is.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.