3p

Folytatja pénzügyi szárnyalását a 4iG Nyrt. - derül ki a cég harmadik negyedéves eredményeiből, amit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett közzé pénteken.

A gyorsjelentésből látható, hogy a társaság lendülete a harmadik negyedévben is kitartott, így a cégcsoport kiemelkedő üzleti eredményeket tett közzé IFRS szerinti konszolidált beszámolójában. Az árbevétel 33,5 milliárd forint volt, ami 34 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, a vállalat EBITDA-ja pedig 2,81 milliárd forintra növekedett, ez 13 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában elért pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredménye. A menedzsment várakozásai szerint teljesíti a cégcsoport az idei évre kitűzött növekedési célokat, ezeknek köszönhetően a 4iG 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja 2020-ban.

A közlemény szerint az év második felére a 4iG Nyrt. organikus fejlődésének és akvizícióinak eredményeként Magyarország második legnagyobb informatikai cégcsoportjává vált, miközben a tőzsdei társaság megőrizte növekedési dinamikáját és továbbra is aktív növekedési szakaszában tart. A hazai és nemzetközi technológiai vállalatokat alapvetően nem érintette negatívan a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés, bizonyos informatikai szegmensekben pedig (blockchain és mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, távoli üzemeltetés, digitalizáció stb.) a megrendeléseket katalizálta a pandémia.

A vállalat más területeken is jelentős fejlődésről adott számot. A 2020. szeptember 30-ai árbevétel és 2020-as év összesített szerződésállományának értéke meghaladta az 51 milliárd forintot. A cégcsoport munkavállalói létszáma közel 700 főre növekedett a jelentési időszak végére, a gyorsjelentés megjelenésekor pedig már megközelítette az 1.000 főt.

Az iparággal kapcsolatos várakozások szerint az informatikai, illetve technológiai szektor töretlenül fejlődhet, a megváltozott gazdasági környezet pedig újabb megbízásokat és akvizíciós lehetőségeket hozhat a társaság főbb működési szegmenseiben. A 4iG azon dolgozik, hogy vezető iparági szereplővé váljon az üzemeltetés, a szoftverfejlesztés, a blockchain, mesterséges intelligencia-fejlesztés, illetve az Ipar 4.0 területein. A társaság igazgatósága arra számít, hogy teljesíti a 2020-ra kitűzött növekedési célokat, így 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja a vállalat.

Címkék: Vállalat 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG