2p
A hibát már jelentették.
(Fotó: www.continental-corporation.com)

A Continental autóipari beszállító vállalat éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál.

Még nem biztos a visszahívás

Az még egyelőre nem világos, hogy az érintett járművek vissza lesznek-e hívva a szervizekbe az alkatrészek cseréjére. A Continental közleménye szerint a nehézfémet a megengedett határérték felett tartalmazó kondenzátorokat túlnyomórészt 2016 után építették be egyes elektromos készülékekben alkalmazott nyomtatott áramkörökbe. A Bild am Sonntag lap úgy tudja, hogy a szóban forgó alkatrészeket tartalmazó készülékeket szinte minden autógyár beszerelte valamelyik modelljébe, így több millió járműről lehet szó. 

Az esetleges visszahívással kapcsolatban a Continental szóvivője nem kívánt nyilatkozni, mondván, hogy az a szövetségi gépjármű felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt hatáskörébe tartozik. Rámutatott azonban, hogy az ólomtartalom-határérték rendkívül csekély, alkatrészenként 0,0003 grammos túllépéséről van szó és semennyire nem befolyásolja sem a termék minőségét, sem a jármű biztonságát. 

A Continental szóvivője a dpa hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az érintett alkatrészekről nem tudnak pontos számot mondani, mivel a nehézfém tartalomra vonatkozó határértékek 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is változtak. 

A Bild am Sonntag lapnak a Continental szóvivője elismerte, hogy ők maguk követték el a hibát, mivel elkerülte a figyelmüket az alkatrészek nehézfém tartalmára vonatkozó törvényi szabályozás és ezért nem is kívánnak az alkatrész beszállítójával szemben jogilag fellépni. A kondenzátorokat egy kínai beszállítótól vásárolta a Continental és építette be saját készülékeibe.

Nincs veszély

Az alsó-szászországi környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint a határértékek átlépése nem jelent veszélyt sem a felhasználókra, sem a környezetre nézve. "Az alkatrészek szilárdan be vannak építve a gépjárművekbe és nincsenek kopásnak sem kitéve" - szögezi le a közlemény, kiemelve, hogy ugyanezeket az elektronikai alkatrészeket 3,5 tonnát meghaladó önsúlyú haszongépjárművekbe például már törvényesen be lehet építeni.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG