2p

A Pannonia Bio Zrt. nyáron kezdi a finomító építését a telephelyén.

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.

Az üzem építését nyáron kezdik meg, és az ott megtermelt bioüzemanyag várhatóan elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az Európai Unió megújuló energia irányelvében meghatározott, a fejlett - azaz hulladék- vagy maradékanyagokból előállított - bioüzemanyagokra vonatkozó előírásait a következő néhány évben.

Az ír ClonBio Group Limited tulajdonában lévő Pannonia Bio - kezdetben Pannonia Ethanol néven - 2012 óta gyárt  biotermékeket Dunaföldváron; 2019-ben 1,2 millió tonna hazai kukorica feldolgozásával 500 millió liternél több etanolt, 300 ezer tonnát meghaladó mennyiségű, GMO-mentes, magas fehérjetartalmú állati takarmányt és mintegy 10 ezer tonna kukoricaolajat állított elő. A termékeket több mint 30 országba exportáló cég 250 embert foglalkoztat, közvetve 2850 munkahely fenntartását támogatja.

A zrt. 2019-ben 27,5 százalékkal növelte értékesítését, bevétele meghaladta a 367 millió eurót, valamint 152 százalékkal, 95,8 millió euróra nőtt a zrt. adózás előtti eredménye. A növekedést az erős etanol árak is elősegítettek - írták.

Kitértek arra, hogy 2020 elején a koronavírus-járvány miatt gyengült az etanol iránti kereslet, ami gyengítette az etanol árát, és befolyásolhatja a cég idei profitját, de azt is megjegyezték, hogy a Pannonia Bio üzleti kilátásai pozitívak.

A zrt. a 2019 és 2021 közötti beruházási programban energiahatékonysági fejlesztéseket is megvalósít a meglévő üzemegységein, amelytől 0,8 petajoule energia megtakarítását várják. A közlemény szerint ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy Magyarország teljesítse a kitűzött energiahatékonyság-javítási céljainak 10 százalékát.

Beszámoltak arról, hogy a napenergia-iparágban végrehajtott befektetéseknek köszönhetően ez év végére legalább 35 megawatt kapacitású, működő naperőmű lesz a Pannonia Bio tulajdonában. A Pannonia Bio leányvállalata, a Pannonia Solar Zrt. 2019 óta folyamatosan bővíti portfólióját naperőművekkel az ország különböző pontjain; jelenleg több mint 40 projekt van a cég tulajdonában, melyeknek körülbelül egyharmada már működik.

Címkék: Vállalat üzemanyag

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG