2p

Március 1-jétől Yettel Magyarország Zrt. néven működik a Telenor Magyarország Zrt., az új márkanévvel három országban, a magyar mellett a szerb és bolgár piacokon jelentek meg, ügyfélkörük mintegy tízmilliós – mondta Peter Gazik, a Yettel Magyarország vezérigazgatója kedden Budapesten.

A Yettel olyan modern, új márka lesz, amely minél több ügyfelet vonz majd - vélekedett a vezérigazgató hozzátéve, hogy a Yettel márka indulása hatalmas lehetőség arra, hogy a piacon eddig szokatlan, meggyőző szolgáltatásokat kínáljanak a meglévő és a leendő ügyfeleiknek – írja az MTI.

„A távközlési üzletágban az a szép, hogy a piac mérete meghatározott" - válaszolta a vezérigazgató az ügyfélszám-bővüléssel kapcsolatos kérdésre, azzal, hogy idén várhatóan nem változik az ügyfelek száma, sokkal inkább a minőségre koncentrálnak, és a szolgáltatásaik színvonalára.

Mohamed ElSayad kereskedelmi vezérigazgató-helyettes arról tájékoztatott, az ügyfeleiknek semmilyen teendőjük nincsen, meglévő szerződésükkel az előfizetésüket és a benne foglalt szolgáltatásokat a korábbi feltételekkel használhatják tovább. A társaság telefonos ügyfélszolgálata is változatlanul a 1220-as számon érhető el. A vállalat üzleteinek helyszínei nem változnak. Már elindult az új honlap és applikáció – közölte. A weboldal március 1-től Yettel.hu címen érhető el, a korábbi mobil appot pedig a Yettel alkalmazás váltja, amelynek frissítésére a régi alkalmazásba belépéskor egy üzenet hívja fel a figyelmet, vagy március 1-től újonnan is letölthető az AppStore-ból, a Google Play áruházból és rövidesen az AppGallery-ből.

A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A 75 százalékban a cseh PPF Csoport és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyar piac egyik vezető mobiltávközlési vállalataként több mint 1100 munkavállalót foglalkoztat, 3,1 millió előfizetője van.

Címkék: Vállalat Yettel

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lukoil olajfúró tornyokat támadott Ukrajna a Kaszpi-tengeren
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 16:31
Az ukrán fegyveres erők három, Oroszország egyik legnagyobb olajvállalatához tartozó fúróplatformot támadtak meg – közölte az ukrán vezérkar vasárnap.
Vállalat A Dar Global és a Trump Organization 10 milliárd dolláros szaúdi fejlesztéseket indít
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:31
A szaúdi ingatlanfejlesztő két Trump márkájú luxusprojektet indít Rijádban és Dzsiddában, összesen 10 milliárd dollár értékben – jelentette be vasárnap Ziad El Chaar vezérigazgató.
Vállalat Norvégokra és kínaiakra is süt a megújuló nap Egyiptomban
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:05
Egyiptom összesen 1,8 milliárd dollár értékű megújulóenergia-megállapodást írt alá, jelentette vasárnap az állami televízió.
Vállalat Megtörik a három éves átok? Ez várhat idén a magyar cégekre
Imre Lőrinc | 2026. január 11. 12:01
Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a Magyarországon működő társas vállalkozások száma. Ez egybevág a harmadik éve stagnáló gazdasággal. A kilátásokat illetően az áprilisi választásokig nagy változásra nem számíthatunk, azt követően viszont akár pozitív fordulat is elképzelhető.
Vállalat Kilőttek a DH Group hitelközvetítései és a jutalékbevétele
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:25
Az ingatlanközvetítéssel és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó DH Group csaknem 30 százalékkal növelte hitelközvetítéseit és a jutalékbevételeit 2025 utolsó negyedévében.
Vállalat Nagyot robbantott a TSMC a negyedik negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:15
A mesterséges intelligencia térhódítása igen jól jött a tajvani chipgyártó vállalatnak.
Vállalat A Meta az atomerőművek karjaiba szaladt
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:24
Három atomenergia vállalattal is hosszútávú energiavásárlási megállapodásokat kötött.
Vállalat Kínával is dacolt a BMW, erős napot futnak a németek
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:05
A BMW Csoport 2025-ben világszerte 2 millió 463 ezer 715 járművet szállított ki, ami 0,5 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte a vállalat a honlapján közzétett jelentésben pénteken. A bővülést elsősorban Európa és az Egyesült Államok, valamint a Mini márka teljesítménye biztosította, miközben a kínai piac jelentősen visszahúzta az összesített számokat.
Vállalat Több száz millió forintos bírságot fújt be a szél a One ablakán
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 12:45
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 352 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt. jogutódjára, a One Magyarország Zrt.-re, mert a Vodafone 2022 októbere és 2024 májusa között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az inflációkövető díjkorrekció alkalmazásáról – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Vállalat Óriási, közel egy évtizedes sorozat szakadt meg a technológiai nagyágyúnál
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:45
Az LG Electronics először jelentett negyedéves veszteséget kilenc év után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG