2p

Új gyártó részleg kezdte meg működését a szolnoki Béres Gyógyszergyárban.

Új gyártórészleget avattak Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével kedden a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén. A 6,7 milliárd forintos beruházást 3,04 milliárd forint vissza nem térítendő állami hozzájárulással támogatta a Pénzügyminisztérium a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

Az új üzemrész a Béres Gyógyszergyárban (fotó: MTI)
Az új üzemrész a Béres Gyógyszergyárban (fotó: MTI)

A Béres Gyógyszergyár 2015 óta 12 milliárd forint összegű beruházást valósított meg szolnoki telephelyén, mintegy 6 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással. A társaságnál több száz munkahely jött létre az elmúlt években, már csaknem félezer magyar embernek adnak folyamatosan munkát.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta: a 69 új munkahelyet is teremtő beruházás során a társaság 2050 négyzetméterrel növelte tisztatéri gyártóterületét, robottechnológiával újult meg a Béres Csepp gyártósora, emellett újabb termelő- és laboratóriumi eszközöket vásároltak és bővítették raktárkapacitásukat is.

A vállalat 39,4 százalékos részesedésével piacvezető az egészségmegőrző öngyógyszerező piacon. A Szolnokon foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 402-re emelkedett, ezzel a Béres Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált.

A Béres Gyógyszergyár a mostani beruházásban gyártógépeket, minőségellenőrzési laboratóriumi és kutatás-fejlesztési eszközöket is vásárolt. A beruházással a kapacitások a bemérés, kompaktálás, homogenizálás folyamatokban 100 százalékkal nőttek, míg a tablettázás, filmbevonás és csomagolás technológiák teljesítmény növekedése 20-40 százalék közötti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG