3p
Folyamatosak az események a paksi orosz fővállalkozó magyarországi irodájában, ismételten tendert írtak ki.

Az adminisztrációs és karbantartási eszközök biztosításáról szóló, valamint a felhőalapú projektmenedzsment szoftver vásárlásáról szóló kiírások után itt a legújabb: az új paksi blokk építését bonyolító ASZE Mérnöki Vállalat Rt. most „üzemanyag és kenőanyag vásárlására alkalmas kártyák biztosításának” jogára keres vállalkozót.

A potenciális jelentkezőknek október 30-án délelőtt 11-ig van lehetősége benyújtani a pályázatot, a szerződés teljes értéke 50 580 796 forint+ÁFA, azaz 11 018 014 rubel.

Zajlik az élet az ASZE körül

A felhőalapú szoftverek tenderéről egyelőre nincs hír, viszont a másik már említett kiírásnál egyedül egy paksi cég adott be ajánlatot, a 2018-ban alapított L-Comfort Kft. közel 25 milliós tendert zsebelhet be, hogyha sikeresnek minősítik jelentkezését. Ahogy arról korábban is írtunk, ennek a cégnek az ügyvezetője egy bizonyos Görög Zoltán, aki korábban az OTP Ingatlanpont paksi irodájának vezetője volt, és akinek nem ez az egyetlen paksi érdekeltségű, 2018-as alapítású cége egyébként.  A Paksi Ingatlanhasznosító Kft. ingatlanügynöki tevékenységet végez és jelentősen jobban teljesített, mint az L-Comfort: 4,35 millió forintos árbevétel mellett 1,674 milliós adózott eredménnyel zárt, azaz már az első, tört évében is nyereséges tudott lenni.

Hogy áll most Paks II?

Még júniusban írtunk arról, hogy elkezdődött a felvonulási épületek kivitelezése, a leendő atomerőmű területén a projekt első szakaszában összesen több mint 80 kiszolgáló épület létesül, irodaházak, szerelőcsarnokok, raktárak épülnek.

Mindeközben a beruházásra 10 milliárd eurós hitelt nyújtó Vnyesekonombank magyarországi képviseletével szemben hónapokkal ezelőtt végrehajtást indított a NAV. A hivatal erről adótitokra hivatkozva nem nyilatkozhat, csupán annyit mondhat, hogy „amennyiben valamely adózó a (...) közzé tett listán szerepel, az ellene folyó adóvégrehajtást tényként kell kezelni”.

A Vnyesekonombank egyébként Oroszország legnagyobb fejlesztési intézménye, honlapja szerint 338 milliárd rubeles tőkével, 3275 milliárd rubel értékű eszközzel, 1330 milliárd rubeles hitelportfolióval, elnöke Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő.

Ha a neve ismerős, az egyáltalán nem véletlen, hiszen annak idején 32 millió euróval hitelezte a Malévet, ezen felül azonban az akkori sajtóinformációk szerint összesen 120 millió euró értékben befektetett pénze ragadt bent.

Címkék: Vállalat Paks 2 Tender

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG