1p
A két szolgáltató komoly hatással lehet a piacra.

Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. partnere arra számít, hogy az adatátvitel bitre vetített ára a következő időszakban továbbra is csökkenni fog, miközben az ügyfelek egyre nagyobb sávszélességű szolgáltatásokhoz juthatnak – írja a Világgazdaság.

A napilap szakemberekre hivatkozva azt írja, a következő három-négy évben a Vodafone és a Digi indukálja a legnagyobb változást. Az előbbi mint Európa legnagyobb mobilszolgáltatója várhatóan Magyarországon is belép a vezetékes piacra, részben költséghatékonyság szempontjából, másrészt ezáltal mindazokat – vezetékes és mobilhang-, adat- és televíziós – a szolgáltatásokat képes lesz nyújtani, amelyeket a Telekom.

A Vodafone lépése nem lenne meglepő, hisz ahol jelen van, valamilyen módon beszáll a vezetékes szolgáltatások piacára.

A Digi pedig előbb-utóbb megjelenik a mobilpiacon. A várakozások szerint a mobilpiacon fapados szolgáltatóként indul, és saját ügyfélkörében népszerű lesz. Mind a Digi, mind a Vodafone lépései várhatóan hatással lesznek a teljes piacra, vagyis a többi szereplő árazásaiban is érzékelhető hatást érnek el – jegyzi meg a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megtörtént a világtörténelem legnagyobb fúziója
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:35
A SpaceX és az xAI összevonásával a valaha volt legnagyobb vállalati egyesülést hajtotta végre Elon Musk.
Vállalat Újabb fontos feladatot kapott a NASA-tól az Axiom Space
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:24
A NASA az Axiom Spacet választotta ki az ötödik privát űrhajós küldetés végrehajtására a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Vállalat Kiváló eredményről számolt be a venezuelai olajat kitermelő amerikai cég
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 08:25
Jól megy az olajcégeknek.
Vállalat A kínai BYD járműeladásai zsinórban az ötödik hónapban estek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:21
A BYD járműeladásai januárban 30,1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínai elektromosautó-gyártó külső bizonytalanságokkal és éles hazai versennyel küzd.
Vállalat Magyar Termék: lehet, hogy pont a Mercosur-megállapodás ad majd lökést?
Szirmai S. Péter | 2026. február 1. 10:23
Immár 250 vállalat csaknem hatezer terméke viseli az idén húszéves Magyar Termék védjegyet, és egyre nő a számuk. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és évi 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak, de új kihívást, lehetőséget is jelent a vámháború és a Mercosur-megállapodás.
Vállalat Elmaradt a rekordprofit a bankoknál
Herman Bernadett | 2026. január 31. 10:08
Csökkent tavaly a magyarországi bankok nyeresége, a megemelt tranzakciós illetéket átháríthatták a hitelintézetek. 
Vállalat Líbiában terjeszkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:21
A magyar olajcég stratégiai partnerséget kötött Líbia Nemzeti Olajvállalatával (NOC).
Vállalat A Wizz Air vezetője szerint megnőtt az igény a kisállatok és a lőfegyverek szállítására is
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:41
A Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor több kérdésére is válaszolt Váradi József, a Wizz Air elnök-vezérigazgatója. Elmondta, miért állítottak le több nagy-britanniai járatot Budapestről, bejelentett egy új útvonalat, és arról is beszélt, jellemzően hova utaznak a magyar családok. Egy másik légitársaság gépén eltűnő kígyó is szóba került.
Vállalat 100 milliárdos segítség a vendéglátóiparnak
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:21
A kormány 5+1 elemből álló akciótervéről a társadalmi egyeztetése megkezdődött, és hamarosan megjelennek vonatkozó rendelkezések is.
Vállalat Több mint tíz év után is még mindig kísért a brókerbotrányok emléke
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 11:47
Még mindig nem ért véget a Buda-Cash leánybankjainak felszámolása. Két hitelintézet történetének a végére pont került, a harmadiknál viszont nem zárultak még le az eljárások – írja az Mfor.hu. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG