A belga állami vasúttársaság, az SNCB tájékoztatása szerint három vonatból egyet indítanak. A sztrájk kedd hajnali három órától várhatóan szerda hajnali három óráig tart. A járatkimaradások minden országhatáron belül közlekedő vonatot érintenek, beleértve a 12 vonalon közlekedő, a fővárost és az agglomeráció településeit összekötő vonalakat és a nagyvárosok között közlekedő InterCity járatokat is.
A legjelentősebb késések és járatkimaradások a belga tengerpart és a főváros között közlekedő vonatokat érintik. A két szakszervezet is egyebek mellett azzal indokolta a járatkimaradásokat okozó sztrájkot, hogy az illetékes nemzeti bizottság a napirendjén szereplő, a mozdonyvezetők fizetésemelésére vonatkozó, július 11-re tervezett tárgyalások újbóli elhalasztását kérte.
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





