1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kissé visszaszorult Magyarországon az illegális szoftverhasználat tavaly a Business Software Alliance (BSA) adatai szerint.

A Világgazdaság szerdai számában közölt BSA-adatok alapján a személyi számítógépeken futó alkalmazások 39 százalékát telepítették engedély nélkül Magyarországon, míg 2011-ben ez az arány még 41 százalék volt. Az engedély nélkül telepített alkalmazások kereskedelmi értéke tavaly 127 millió dollárt (28,5 milliárd forintot) tett ki.

A BSA megbízásából az IDC piackutató által kétévente készülő felmérés alapján a világban 62,7 milliárd dolláros bevételtől estek el a szoftverfejlesztő cégek a kalózszoftverek miatt, amelyek aránya világszinten 43 százalék. Magyarországon a világátlagnál valamivel jobb a helyzet.

E tekintetben a legjobb a helyzet Észak-Amerikában, ahol 19 százalék az illegális szoftverek aránya, míg Nyugat-Európában 29, a Közel-Keleten és Afrikában, illetve Latin-Amerikában 59, Közép- és Kelet-Európában 61, Ázsiában és Óceániában 62 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG