A dohánytermékeknél alkalmazható jelenlegi, 3-5 százalékos árrés mellett nem lehet hosszú távon gazdaságosan trafikot működtetni - mondta a Magyar Nemzetnek Adorjánné Pordán Éva, a Magyar Dohány-kiskereskedők Egyesületének (MDKE) titkára.
Adorjánné Pordán Éva hangsúlyozta, hogy különösen a kistelepüléseken jelenthet gondot az alacsony haszon, hiszen legalább havi 6-8 millió forintos forgalmat kell lebonyolítani ahhoz, hogy ilyen árrés mellett legalább magát eltartsa a dohányboltos. Egy olyan területen pedig, ahol bejáratott lottózó üzemel, a kisebb trafikosnak esélye sincs a totó-lottó forgalmazására jogot nyerni.
Adorjánné Pordán Éva szerint, miután a dohányboltok eddig is kaptak termékeik forgalmazása fejében támogatást a gyártóktól az árrésen felül, ez az összeg vagy annak egy része lehetne a nagyobb árrés forrása. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének állásfoglalása szerint a piaci viszonyok határozzák meg az árrés mértékét.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a magasabb árrést két forrásból finanszírozhatják a gyártók, egyrészt a korábban a kereskedőknek nyújtott, s a mostani törvény által tiltott egyéb forgalmazási támogatásokat, másrészt a csökkenő költségek miatt megspórolt összeget csoportosíthatják át.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
31 perce
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2 órája
-
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
2 órája
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
3 órája
-
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
3 órája
-
Megtört a pesti börze lendülete
3 órája
-
A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
3 órája
- Leesett az állunk: Orbán Viktorék egész jól eltaláltak pár számot – most Magyar Péteréken a sor!
- Évtizedek óta nem látott dolog történt Texasban – itt egy újabb sorsdöntő győzelem
- Még egy kulcsgyőzelem született Texasban
- Nem mindenkinek tetszik, hogy nyilvánosak az ügynökakták
- Trump elárulta, elfogadja-e a választás eredményét
- Kiderült, mennyivel ér kevesebbet az euró
- NANU-NANU, alias Szikora Róbert (frissítve!)
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek.
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03
-
Hatalmas demokrata győzelem, teljes összeomlás Trump pártjában – ez volt az amerikai választás éjszakája
2026. november 4. 00:25


