2p
A Nagy-Britanniában megvizsgált dízelautók mindegyike megbukott a nitrogén-oxid kibocsátást mérő teszteken, de egyedül a Volkswagen német autógyártó látta el járműveit a mérési adatok meghamisítását lehetővé tévő szoftverrel.

A brit közlekedési minisztérium megbízásából 20 márka 37 modelljénél ellenőrizték, hogy mennyi nitrogén-oxidot bocsát ki tényleges közlekedési, illetve laboratóriumi körülmények között. Olyan nagy autógyárak járműveit vizsgálták meg, mint például a BMW, a Ford, a Volkswagen, a General Motors vagy éppen a Renault. A tesztelt modellek közül 18 volt felszerelve Euro 5-ös, 19 pedig Euro 6-os kipufogógáz-kibocsátási szabványnak megfelelő dízelmotorral.

Tízszerese is lehet a megengedettnek

Ők is csaltak

A Mitsubishi a minap vallotta be: csaltak az üzemanyag-fogyasztási adatokkal. Részletek >>>>

A vizsgálatok azt mutatták, hogy az országutakon minden egyes jármű jóval több nitrogén-oxidot bocsát ki, mint a tesztpadokon. Legjobb esetben mintegy háromszor, a legrosszabb esetben pedig több mint tízszeresen is meghaladja a kibocsátás tényleges közlekedési körülmények között a laboratóriumi határértékeket.

A régebbi modellek közül a General Motors által gyártott, Vauxhall Insignia modell országúton kilométerenként 1900 milligramm nitrogén-oxidot bocsátott ki, azaz tízszer többet az előírt értéknél. Az újabb kocsik közül a Peugeot 3008-as városi terepjáró eredménye lett a legrosszabb: a tényleges szennyezés majdnem 14-szerese az engedélyezett határértéknek.

Nem büntetnek

Robert Goodwill közlekedési miniszter közölte, hogy az autógyártók nem követtek el törvénysértést azzal, hogy járműveik jelenleg csak a tesztpadokon tudják a megengedett határérték alatt tartani károsanyag-kibocsátásukat. Az adott helyzetben a Volkswagent kivéve nem fenyegeti szankció az autógyártókat, ugyanis az ő cselekedeteikben nem volt tetten érhető előre megfontolt szándék.

Nagy-Britanniában azután indult vizsgálat, hogy a Volkswagen elismerte a csaló szoftver alkalmazását. A német autógyártó közlése szerint a dízelbotrányban érintett járművei közül mintegy 1,2 millió fut a brit utakon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG