|
| Fotó: Majtényi Mihály, budapest.hu |
Utolsó fázisához érkezett az a március közepén indult speciális tesztidőszak az M4-es metró vonalán, amelynek keretében először a végállomásokhoz kapcsolódó üzemi területeken, majd utasok nélkül a teljes vonalon járműkísérői beavatkozás nélkül tesztelték a szakemberek az automata vonatvezérlést.
A 2015. április 13-án, hétfőn induló harmadik szakaszban két héten át utasforgalomban is megvizsgálják a rendszer működését, pontosabban azt, hogy fennakadások esetén járműkísérői beavatkozás nélkül a központi, illetve az állomási diszpécserek – modellezve azt az időszakot, amikor már teljesen automata üzemben fognak futni a járművek – mennyi idő alatt tudják az adott hibát megtalálni és elhárítani.
A végleges használatbavételi engedély megszerzése érdekében zajló tesztek során továbbra is tartózkodnak tehát járműkísérők a szerelvényeken, de csak bizonyos idő eltelte után avatkozhatnak be, az esetlegesen bekövetkező hibák megoldása elsősorban a diszpécserek feladata lesz. A vizsgálatok ebben az esetben is a legszigorúbb biztonsági felügyelet mellett zajlanak, esetenkénti kisebb fennakadásokra azonban a két hét során számítani lehet.
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső schengeni határellenőrzés megszüntetéséről.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




