5p
Mintegy 30 megawattnyival bővült a FŐTÁV fogyasztói bázisa 2016-ban - ez megfelel Kaposvár teljes távhőszolgáltatásának.

Folyamatosan fejleszt a társaság, így egyre több helyen lesz elérhető a környezetbarát távfűtés a fővárosban, amely a tévhittel ellentétben egyáltalán nem drága. Dr. Mitnyan György, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója volt a Nap Vendége a Trend FM-en. A teljes beszélgetés meghallgatható itt >>>

A városok életminőség szerinti rangsorát vezető Bécs városában a levegő még a mostani szmogos időszakban is példás. Nem véletlen: Bécs belvárosának nagy részén távfűtést alkalmaznak - mondta a vezérigazgató. Ha a budapesti belvárosban is sikerülne átállni a távfűtésre, akkor a levegőminőség ugrásszerűen javulna. A Kéménymentes belváros program keretében a nagyobb állami, önkormányzati és ipari fogyasztók mellett társasházi lakásokat is szeretnének a távfűtési rendszerbe bekötni.

Tévhit, hogy drága a távfűtés

A távfűtésről persze az a hit terjedt el, hogy drága - a rossz beidegződések leginkább az információhiány miatt alakulhattak ki a vezérigazgató szerint. 2016-ban az elmúlt három évtized legnagyobb bővülését érte el az ügyfélszámban a FŐTÁV, ennek legnagyobb része a magánszektorban jelentkezett - márpedig az ingatlanfejlesztők a tervezésnél a költségekből indulnak ki.

A lakossági fogyasztóknál a számla végösszege távhőszolgáltatás esetén kisebb lesz, mintha egyébként gázzal vagy olajjal tüzelnének, különösen, ha a gáz bekötését, a kémény bélelését és rendszeres takarítását, a gázkazán cseréjét és javítását is figyelembe vesszük a költségek között – sorolta dr. Mitnyan György.

Ahogy a rendszer fejlesztése halad, 2017 őszétől már megkezdhetik a felkészülést az ötödik kerületi háztartások a távfűtés bevezetésére. Hogy az önkormányzatoktól, különböző energetikai pályázatokból milyen támogatás lesz majd elérhető, azt egyelőre még nem tudni, de ha egy lakásban például jelenleg cirkófűtés üzemel, akkor az átállás csak annyit jelent, hogy két csövet összekötnek – bonyolult, technikai jellegű beruházást ez nem igényel. Ahol konvektorok vannak, ott persze ki kell építeni a rendszert a lakáson belül is, ám a tervek szerint a FŐTÁV finanszírozási, részletfizetési programot is indít majd az átállás segítésére.

Növelnék a saját hőtermelést – csak környezetbarát energiával

A Főtáv oktató-nevelő programokkal, szóróanyagokkal igyekszik a környezettudatosság eszméjére ráerősíteni és bemutatni a távfűtés környezeti előnyeit. Ez persze önmagában nem jelenti azt, hogy a mindenféle szemetet, műanyag hulladékot eltüzelő fogyasztók egyik napról a másikra átállnak távfűtésre - de azzal, hogy jó árú szolgáltatást kínálnak egyre szélesebb kör számára, van arra esély, hogy előbb-utóbb a szennyező anyagokkal fűtő háztartások is átálljanak.

A környezetvédelmi normákat a fejlesztéseknél is alapvető fontosságúnak tartják: ha új erőmű-kapacitást hoz létre a társaság, azt csak a legszigorúbb környezetvédelmi feltételek mellett teszik. Ez jelenleg azt jelenti, hogy nem olaj és gáz, hanem biomassza elégetésével termelhetnek energiát az újonnan létesülő erőművek, de természetesen a napenergiából nyert villamosenergia is szerepel a vállalati jövőképben - mondta dr. Mitnyan György.

Hogyan lehet versenyezni, ha minden árat rögzítenek?

A Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal jelenleg maximált árat ír elő az erőműveknek, amelyen az energiát a távhőszolgáltatók felé értékesíthetik. Jelenleg a távhőszolgáltatók számára biztosított pénzügyi keretek meglehetősen szűkösek, ha egyszerre akarnak olcsó árat biztosítani a fogyasztóknak, fejleszteni és környezetbarát, korszerű vállalatként működni. Ha azonban létrejön az egységes budapesti hőpiac, az javíthatja a FŐTÁV tárgyalási pozícióit is a hőtermelőkkel szemben, így nagyobb mozgástér is elérhető – mondta dr. Mitnyan György.

Még nem áll saját lábon a társaság, de egyre közelebb van hozzá

Bár a végső mérleg még nem készült el, a Főtáv üzleti eredménye pozitív lesz - mondta dr. Mitnyan György. A kép persze ennél árnyaltabb: a vállalat rögzített áron veszi az energiát és rezsicsökkentett áron adja tovább a fogyasztóknak - az állam emiatt kompenzációban részesíti a társaságot, ami több milliárd forintot jelent a költségvetésben.

Van arra példa a világban ugyanakkor, hogy teljesen üzleti alapon is nyereséggel tud működni a távfűtési rendszer, ezekben a városokban azonban teljes mértékben kiépült rendszeren működnek a szolgáltatók. Budapesten viszont a gerinchálózat jelentős részen hiányzik, emiatt költséges fejlesztéseket kell finanszírozni, amelyek jelenleg is folynak. A belső működés hatékonysága eközben folyamatosan javul, így az alaphálózat fejlesztését szolgáló beruházások elkészülése után az állami támogatás 2022-es kivezetése esetén is biztosítható a stabil vállalati működés tulajdonosi tőkeinjekció nélkül is – véli a vezérigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG