Elmarad a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja fesztivál, mert a négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre Tokaj-Rakamazon.
A szervezők döntése szerint a tervezett helyszínek hiányában nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre helyezzenek át - közölték a szervezők, akik ezzel kapcsolatban későbbre ígértek bővebb információkat.
Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket visszatérítik. A Kingdom of Hegyalját a Hegyalja Fesztivál újragondolt változataként rendezték volna meg, egy év kihagyás után. A korábban főként a keményebb zenékről ismert programsorozat a tervek szerint bővítette volna zenei palettáját, és nyitott volna más irányzatok felé is.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




