Deák Miklós, az IT Business szerkesztője a GazdaságTv.hu-nak elmondta, hogy felfüggesztették az állami mobilszolgáltató frekvencia-használati engedélyét. A felfüggesztés oka, hogy a három mobilszolgáltató szerint a pályázati eljárásban hibák voltak, illetve az uniós jogszabályoknak sem felelt meg. A per lezárásáig az MPVI zrt. nem jogosult használni a frekvenciát, amit korábban 10 milliárd forintért vásárolt meg. A szakértő szerint a pereskedéssel a három mobilszolgáltató valószínűsíthető célja, hogy addig késleltesse az eseményeket, hogy az MPVI Zrt. ne tudja megvalósítani terveit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



