A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint még november 29-én tartottak helyszíni szemlét a borászatnál. Mivel a pincészet nem tudta hitelt érdemlően igazolni több borászati tétel nyomon követését, a hatóság a vizsgálat lefolytatásáig elrendelte a tételek zárolását és forgalomból történő visszahívását.
A pincészet a honlapján közzétett tájékoztatóban azt írta: a Nébih a villányi borászatban egy rutinvizsgálatkor a fogyasztói azonosítók pontatlanságára vonatkozó, engedélyezés-technikai jellegű problémát tárt "fel bizonyos palackos tételekre vonatkozóan", amelyeket átmenetileg vissza kell vonni a kereskedelmi forgalomból. Mivel a visszahívás engedélyezés-technikai jellegű, a borok fogyaszthatóságával, beltartalmi-, valamint élvezeti értékével semmilyen módon nem áll összefüggésben - hívta fel a figyelmet pincészet.
Mostanság több termék tesztje lezajlott és több élelmiszert is visszahívtak a piacról, az erről szóló cikkeinket itt olvashatod. >>>
Oroszország az éjszaka drónokkal és ballisztikus rakétákkal heves támadást intézett Kijev ellen – közölték vasárnap ukrán tisztviselők.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




