2p
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint nem csökkent a boltok forgalma a vasárnapi boltbezárás miatt, épp ellenkezőleg.

Az első negyedévi online pénztárgépi adatok azt bizonyítják, hogy nem csökkent a hazai kereskedők forgalma a vasárnapi pihenőnapról szóló jogszabály március 15-i hatályba lépését követően – közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére az adóhatóság. Hozzátették: a korábbi várakozásoknak megfelelően az üzletek vasárnapi zárva tartásának gazdasági hatásai minimálisnak tekinthetők.

Hamar hozzászoktunk, többet vásárolunk

Korábban három hatástanulmány is készülhetett a vasárnapi boltbezárások hatásairól. Megosztottak voltak a vélemények. Részletek >>>

A forgalom napok közötti átrendeződése a fogyasztói szokások gyors alkalmazkodására utal. A legfrissebb adatok szerint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő törvény 2015. március 15-i hatályba lépését követően nem csökkent, sőt kismértékben nőtt a kereskedelmi ágazat forgalma a megelőző hetekhez képest. Az érintett három hét átlagos kereskedelmi forgalma meghaladja a március 15-ét megelőző kilenc hét - a január 5. és március 8. közötti időszak - forgalmi átlagát.

A NAV szerint a számok azt mutatják, hogy a forgalom áttevődött a hét többi napjára: a vasárnapi forgalom a korábbi átlagosan 9-10 százalék körüli szintről 4-5 százalékra csökkent, a hét közbeni egy napra eső forgalom aránya pedig átlagosan 15-16 százalék körüli lett. Egy neve elhallgatását kérő, piackutatással foglalkozó szakértő ugyanakkor arra hívta fel a lap figyelmét, hogy a kezdeti időben kimutatott növekedés időleges lehet, a vásárlók még nem szoktak hozzá az új helyzethez, ezért a hétvége előtt a valóban szükségesnél több élelmiszert vásárolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Itt vannak a számok: mi készül a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:22
Így alakulhatnak az árak a hónap utolsó napján.
Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG