3p
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) most megnézi, jogszerűen járt-e el a település, amikor felmondták a sztrádavilágítási szerződést.

A megállapodás szerint feltételekkel van lehetőség a sztrádavilágítási szerződés egyoldalú felmondására, s mivel a törvény szerint helyi önkormányzati feladat a közvilágításról való gondoskodás, meg kell vizsgálni, hogy Budaörs eljárása jogszerű-e - közölte a tárca.

Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kedden jelentette be, hogy az önkormányzat nem fizeti tovább az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszának közvilágítását. Közölte, hogy a közös bevezető szakaszra bevezetett útdíj egyoldalúan megváltoztatta a közlekedési feltételeket, ezért a város február 28-i hatállyal felmondja a 2002-ben kötött autópálya-világítási szerződést.

A polgármester bejelentette azt is, hogy mivel az útdíj január 1-jétől érvényes, a felmondási idő alatt nem vállalják át a közvilágítás költségeit, az erre az időszakra eső számlákat pedig továbbítják a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak.

Mit mond a minisztérium?

A fejlesztési tárca az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Budaörs önkormányzata egy 2002-es megállapodás alapján az M1-M7-es budaörsi csomópontjának csaknem 1,8 kilométeres főpályája, valamint a helyi fel- és lehajtó ágai közvilágítás-szolgáltatási díját fizeti meg. A szerződés megkötésekor az abban rögzített feltételekkel vállalt költség évi mintegy nettó 1,7 millió forintot tett ki.

Az NFM írásos válasza szerint a megállapodás lehetővé teszi az egyoldalú, írásos felmondást az azt követő hónap utolsó napjára, de kimondja, hogy a felek az esetleges jogviták rendezését kötelesek megkísérelni, az egyeztetésről jegyzőkönyvet felvenni. A szolgáltatási díjat a felmondási időszakban is a településnek kell megfizetnie.

Az önkormányzati törvény a megállapodástól függetlenül is helyi önkormányzati feladatként nevesíti a közvilágításról való gondoskodást. Feltétlenül meg kell vizsgálni tehát, hogy a helyhatóság eljárása jogszerű-e - hangsúlyozta a tárca.

Lesz világítás

Az NFM közölte azt is, hogy az érintett kormányzati szervek mindenképpen gondoskodnak a forgalmas útszakasz biztonságos használatához nélkülözhetetlen közvilágításról.

"Budaörs önkormányzata a korábbi híradások szerint attól tart, hogy a közúti forgalom az autópályát elkerülve a település központjára zúdul. Ha a félelem valós, nem tűnik ésszerű megoldásnak a sztrádavilágítás lekapcsolása. A látványos gesztus az állami helytállás hiányában éppen azoknak árthatna, akiket szavakban védeni kíván, a Budaörsön élőknek" - fogalmaz válaszában a minisztérium.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG