2p
Megugrott az influenzás betegek száma, Borsodban és Pest megyében mentek a legtöbben orvoshoz.

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) honlapján megjelent jelentés szerint a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az év negyedik hetében két kivétellel valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében volt a legmagasabb, Tolna és Veszprém megyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és hat megyében diagnosztizáltak.

Demonstrációs céllal preparált zsúfolt autóbusz, amellyel az influenzajárványos időszak veszélyeit szemlélteti az ÁNTSZ és az Országos Epidemiológiai Központ. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az előző héthez viszonyítva az orvosnál megjelenő betegek között nőtt a gyermekek aránya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében a betegek több mint a fele, országos szinten 34 százalékuk 15 éven aluli volt. A 15-34 éves korosztály 34 százaléka, a 35-59 évesek 23 százaléka, a 60 éven felüliek majdnem kilenc százaléka betegedett meg.

Ha nem akarsz egy hétre táppénzre kerülni

Mint arról ahogyan nemrég írtunk, egyre kevesebben oltatják be magukat influenza ellen, pedig az aktívak körében komolyabb kiesést is okozhat a munkahelyről a betegség - ez a dolgozónak és a munkáltatónak is rossz. Azt pedig végképp nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a KSH legutóbbi népmozgalmi adataiban kiemelte: a tavaly január–februári jelentős halálozási többletben komoly szerepe volt az év eleji influenzajárványnak is.

Magyarországon tavaly kevesebb mint 800 ezer ember kérte a védőoltást, míg korábban egymilliónál is több vakcina fogyott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG