3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Egyre több a kávéivó a Földön, de egyre kevesebb a kávé. Ez radikális áremelkedéseket és globális kávéhiányt hozhat az elkövetkezendő években, évtizedekben. A Nestlé akciótervet dolgozott ki, hogy kivegye részét a kávétermelés fenntarthatóvá tételében.

Miközben a szupermarketek polcain sorakoznak a legkülönbözőbb fajtájú és kiszerelésű kávék, a kávéházak kínálata pedig alig fér el az itallapon, eszünkbe sem jut, hogy a világ kávétermelése veszélyben lehet, és – előremutató intézkedések hiányában – rövid időn belül kávéhiány léphet fel.

Pedig a kávé messze több mint egy ital: a társadalmi érintkezés egyik elengedhetetlen hozzávalója, a baráti beszélgetések állandó résztvevője, a reggeli ébredés megbízható segítője.

Nehéz elképzelni a napunkat kávé nélkül, márpedig – ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak –, az élelmiszerárak, köztük a kávéárak meredek emelkedésére számíthatunk 2050-ig.

Ennek oka, hogy Földünk lakossága folyamatosan nő – az elmúlt 10 évben évente 2,5 százalékkal –, míg az élelmiszerforrások nem tudják ennek sebességét követni. Továbbá a fejlődő országok átalakuló fogyasztási szokásai is hatással lesznek a kávéfogyasztás növekedésére. A több mint egymilliárdos népességű Kínában, a tradicionálisan teafogyasztó országban a kávé fokozatosan a fiatalok divatos italává válik.

Így a ma még alapvető élelmiszernek tekintett termékek rövid időn belül luxuscikkekké válhatnak. A kávéárak tíz év múlva 45 százalékkal lehetnek magasabbak a mostaninál, ezáltal a kávézás mindennapi szokás helyett csak ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó tevékenységgé válhat a tömegek számára.

Hogy ez a kedvezőtlen jelenség megelőzhető legyen, a világ vezető kávégyártója, a Nestlé már évek óta keresi a megoldást a Közös Értékteremtés üzleti megközelítés jegyében, és olyan megoldásokat kínál a kávétermesztőknek, amelyekkel egyre jobb minőségben és növekvő mennyiségben szüretelhessék a kávéjukat. A helyi mezőgazdaság fejlődése egyszerre érték a termesztőknek, a társadalomnak és a Nestlének is. Együttműködésben az Esőerdő Szövetséggel (Rainforest Alliance), a Fenntartható Mezőgazdaság Hálózatával (Sustainable Agriculture Network) és a Közös Kódex a Kávéközösségért (Common Code for the Coffee Community) szervezettel a vállalat célja a NESCAFÉ terven keresztül, hogy minél inkább érdekeltté tegye a kávétermesztésben a jelenlegi ültetvényeseket és a jövő farmereit. Ennek keretében világszerte 220 millió magas hozamú, a növényi betegségeknek ellenálló kávépalánta átadásával támogatja őket 2020-ig, amelyből 38 milliót már szét is osztottak. Ennek köszönhetően a termelők fiatalíthatják növényállományukat, amely így megsokszorozhatja a termés mennyiségét, ezáltal pedig nagyobb jövedelmet biztosít majd a gazdák számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
Vásárló A legkárosabb ételek a fogak egészségére
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:43
Az egészség megőrzése összetett feladat, amely a testi és lelki jólét mellett a helyes táplálkozást és a szájápolást is magában foglalja. Kevesen gondolnak bele azonban, hogy az egészséges életmód része a fogaink védelme is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG