2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Hétből három nap is teltházas volt.
(Fotó: Privátbankár.hu/Valkai Nikoletta)

Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. A szervezők keddre is teltházat vártak: sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik a Hajógyári-sziget, de az eső egy kicsit beleszólt.

"2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, amelyek nem számítottak teljes napoknak, ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot. Mostantól azonban hétnapos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" - közölte Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Kádár korábban elmondta, hogy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, amelynek első lépéseként idén a nagyszínpad sztárfellépőire csaknem 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt az összeget még fél milliárddal növelik.

Se szívószál, se eldobott pohár

Jól vizsgázott a Green Planet környezettudatos akció is. Idén megduplázták az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. 500 ezer darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetésével gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudták mentesíteni a környezetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG