3p
Ugyan a vasúti közlekedés még így is a világ egyik legbiztonságosabb utazási módja, azért nem veszélytelen. Legyen szó akár rosszul megépített, veszélyes terepen húzott sínekről, vagy éppen a pocsék utasbiztonságról, összeszedtünk néhányat olyan vasúti utak közül, ahol nem árt figyelni.

Csennai-Rameswaram vonal, India

A népszerű zarándokcélpont Rameswaramba nem egyszerű eljutni vonattal, ugyanis a sínek 2,3 kilométeren keresztül a tengerszint fölött nem sokkal futnak betonpilléreken, ezért a pályát gyakran elönti a víz, és a vonatok csupán 14 km/órás sebességgel haladnak át.

Az ördög orra, Ecuador

Magasan az ecuadori hegyek közt nehéz közlekedni, ezért a kormány vasutat épített a probléma áthidalására. Az eredmény egy egészen elképesztő és veszélyes pálya lett, ahol egy ponton szinte függőlegesen lefelé halad a szerelvény.

Minami-Aso vonal, Japán

Egy aktív vulkán oldalára vasúti síneket építeni mindig emberpróbáló feladat, nem volt ez máshogy Japánban sem. Ráadásul a pálya egy pontos áthalad egy magas és instabil vashídon, amely megsérült a 2016-os Kumamoto földrengések során. A vulkánkitörések kiszámíthatatlansága is hozzátesz a veszélyhez, a legutolsó kitöréskor a láva felégette a környező vidéket, ezzel is veszélyeztetve az utasok biztonságát.

Mexikó

Mexikó sosem a jó közbiztonságáról volt híres, így talán nem meglepő, hogy ezzel a vasutakon is van probléma. 2017-ben 475 százalékkal növekedett a tehervonat-rablások aránya, különösen Veracruz városának környékén.

A bűnözők jellemzően úgy állítják meg a vonatokat, hogy szétszedik a síneket, így azok vagy kisiklanak, vagy megállni kényszerülnek. A probléma olyan méreteket öltött, hogy a mexikói államvasutak már azon gondolkozik, hogy felfüggeszti a veszélyes anyagok vonattal történő szállítását.

Halálvasút, Thaiföld

A II. világháború alatt a japánok által építtetett Bangkok és Rangoont összekötő útvonal még ma is a világ egyik legrémisztőbbje. A nevét arról kapta, hogy hadifoglyok és helyi munkások ezrei vesztették életüket az építkezés közben. Ma már a sínek nagyobbik részét lezárták, ám a vonatok néhány helyen még így is lényegében a semmi fölött közlekednek.

India

Egy ilyen cikket nem lehet anélkül megírni, hogy az indiai vasúti közlekedés általános helyzetéről ne beszélnénk. Szinte havonta jut egy rémtörténet a helyi vonatokon történt balesetekről, támadásokról és gyilkosságoktól.

A Mumbai városi vasúti rendőrség statisztikája szerint 2007 és 2017 közt 38 ezren vesztették életüket vonatokhoz kapcsolódó balesetekben, azaz naponta átlagosan kilencen. Ezzel az indiai vasút a világ egyik, ha nem a legveszélyesebbje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG