A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt összesen 1 milliárd 3 millió 600 ezer forintra bírságolt 11 irodaszer-forgalmazó céget - a még decemberben hozott, de csak most közzétett határozatot Zavodnyik József, a Versenytanács döntéshozatal-támogató csoportjának vezetője a hivatal csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ismertette.
A GVH a következő cégeket bírságolta meg:
- Budapiért Kereskedelmi Zrt.-t 274 millió 200 ezer forint,
- Gyárt-ker Termelő és Kereskedelmi Kft. (felszámolás alatt) 600 millió forint,
- I-COM Iroda-Kommunikáció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 33 millió forint,
- Papírbázis Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 25 millió 900 ezer forint,
- Papirosz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 33 millió 500 ezer forint,
- ITV Albatech Irodagéptechnikai Kft. 16 millió 200 ezer forint,
- REGÁL Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. 1 millió 800 ezer forint,
- Medi-Print Nyomdatechnikai és Egészségügyi és Szolgáltató Kft. 9 millió 200 ezer forint,
- Active Office Kft. 1 millió forint,
- Leporelló-3D Termelő és Szolgáltató Kft. 2 millió 500 ezer forint,
- SCHWABO Zrt. 6 millió 300 ezer forint.
A 11 cég három körben követett el jogsértést: 2008-ban 6 cég áregyeztetést folytatott és felosztotta a piacot. A következő évben 3 cég kötött területfelosztó megállapodást. A 2008 és 2011 közti időszakban pedig 19 közbeszerzésen egyeztették ajánlataikat a megbírságolt cégek. A tendereken az ajánlati árak 160 ezer és 2 milliárd forint között szóródtak - mondta Zavodnyik József.
Juhász Miklós, a GVH elnöke elmondta: az utóbbi 5 évben mintegy 60 kartell eljárást indított a GVH. A kartell lehet árbefolyásoló, piacfelosztó, vagy akár termékmennyiség- illetve kapacitás felosztó is. A tapasztalatok szerint a kartellek 10-40 százalékkal emelik az árat.
Kérdésre válaszolva Juhász Miklós elmondta, hogy nemzetközi adatok szerint a feltárt kartellek a valós szám 15 százalékát jelentik, vagyis csak a jéghegy csúcsa látható.
Az elnök jelezte azt is, amennyiben egy informátor nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltat az úgynevezett kőkemény kartellre, vagy szóbeli közlésére a bíróság rajtaütést engedélyez a gyanús cégeknél, informátori díjra jogosult. Ennek összege a kiszabott bírság egy százaléka, de legfeljebb 50 millió forint.
A mostani kartell feltárása miatt járó 10 millió forint még adóköteles, de július 1-jétől adómentes lesz az informátori díj - jelezte.
Arra a kérdésre, hogy hogy áll jelenleg kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kartell-ügy, Zavodnyik József elmondta: még 2006 végén két biztosítóra, három alkuszra és a GÉMOSZ-ra közel 7 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH, ám a Kúria döntése után a versenyhatóságnak újra kell tárgyalnia a biztosítók és az alkuszok közti kapcsolatot. Megjegyezte, hogy ez a bírságnak csak 10 százalékát érinti.A GVH teljes jegyzőkönyvét ITT olvashatja el.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
8 perce
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
32 perce
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
3 órája
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
3 órája
- Elképesztő fokozatra kapcsolt az út- és vasútépítés, de ez sem menti meg a magyar építőipart
- Nem lesz nagy változás az üzemanyagárakban csütörtökön sem
- Meghagyja-e a Tisza-kormány a bölcsődei díjak állami támogatását? Itt a válasz!
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Fellélegezhetnek az üzemanyagok drágulásától rettegők?
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Az EU legkeresettebb drogkereskedői között volt a magyar pár, Tenerifén fogták el őket
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
2026. augusztus 13. 15:02
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.



