1p
Megnyugodhatunk, bőven ehetünk pulykát a húsvéti ünnepek alatt.

Az ország egyik legnagyobb baromfitenyésztő-, –vágó és –feldolgozó vállalata, a Galicoop elnök-vezérigazgatója szerint a madárinfluenza csak részlegesen érintette a pulykaágazatot, így a kacsával és libával ellentétben ebből bőségesen maradt. A cég esetében a járvány nem érintette a tojásállományt és a keltető-telepeket sem, így ezekből sem alakul ki hiány, fűzte hozzá Erdélyi István.

A Galicoop Zrt.-nél tavaly 41 ezer tonna élőállatot vágtak le, ez az országos teljesítmény 41 százaléka, a cég pedig mintegy a piac felét tudhatja magáénak. Elsősorban exportra termelnek, a madárinfluenza miatt azonban Japán, Dél-Korea és Hongkong most néhány hónapra kiesett. Erdélyi István szerint az orosz piacot teljesen elveszítették, ők ugyanis az embargó miatt önellátásra álltak át, Franciaországban és Dubaiban viszont érdeklődnek a muszlim előírásoknak megfelelően (halal) vágott állatok iránt, ebben lát növekedési lehetőséget.

A madárinfluenza okozta károkról korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket a témában itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hamarosan kiderülhet, melyik áruház nyert a júliusi „karácsonyi” vásárban
Privátbankár.hu | 2024. július 16. 10:05
A karácsonyi vásárra emlékeztető júliusi nagy akciósorozatot az Amazon kezdte a Prime Dayjel, ám az online áruházak gyorsan átvették az ötletet, sőt a hagyományos játékosok is beszálltak a versenybe. 
Vásárló Legyen résen, árcsökkenés jön a kutakon!
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 15:46
Keddtől a benzin nagykereskedelmi ára 2 forinttal, a gázolajé pedig 3 forinttal mérséklődik.
Vásárló Az Oktogonról elment, most Romániából rajtolna újra az amerikai gyorsétteremlánc
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 15. 12:55
Románia lehet térségünkben az az ország, ahol az amerikai Wendy’s teszteli, hogy képes lenne-e visszatérni Európába. A kudarccal végződött előző kísérletnek Magyarország is részese volt.
Vásárló Intézkedett a Lidl: majdnem milliós fizetést kínál a kezdőknek a német üzletekben
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 15. 12:21
Szeptembertől többet kapnak a német Lidl-üzletek dolgozói. 
Vásárló Eddig bírta, példátlan lépésre szánta el magát a másik Aldi
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 15. 07:47
Az Aldi szerint minden termékét olyan olcsón kínálja a vevőknek, amilyen olcsón csak tudja, ezért a cég áruházai egyfajta kedvezményt testesítenek meg a kiskereskedelemben. Ez változhat a jövőben.
Vásárló A legfelsőbb szintet is elérte a botrány: mérgezték a lakosságot, nem csoda, hogy bedühödtek a kínaiak
Buksza blog | 2024. július 14. 14:37
Kínában nem ritkák az élelmiszer-biztonsági botrányok, amelyeknek ismert és ismeretlenül maradt halálos áldozatai is vannak. A legújabb ügyre a legfelsőbb pekingi vezetés is kénytelen volt reagálni.
Vásárló A vásárlóknak és a boltosoknak is elege lett
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 13. 19:14
Nagy változás jöhet az önkiszolgáló pénztáraknál egy felmérés nyomán. Nagyjából kétszer annyian vannak, akik szerint meg kellene szüntetni az önkiszolgáló pénztárakat, mint akik támogatják ezeknek a megtartását. 
Vásárló Beütött a legrosszabb forgatókönyv: újra drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. július 8. 05:44
Az elmúlt évek masszív ársokkja után az utóbbi időben javíthatott kicsit a hangulatunkon a néhány százalékos éves árcsökkenés - ez azonban most nyolc hónap után véget ért, ismét többet kell fizetnünk a hipermarketekben, mint egy éve. Havi szinten viszont kissé mérséklődtek az árak, pedig az állam kivonult az árazásból. Féltve őrizgetjük 50 forintos palackjainkat, kutatjuk az olcsó dinnyét és fagyit - itt a friss Privátbankár Árkosár.
Vásárló Szegény luxuscikk-kereskedők nem igazán tudják hogyan maradjanak talpon
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 18:27
A luxuscikkek értékesítését is megviselte az elmúlt évek inflációja annak ellenére, hogy ez az a termékfajta, amelyen nem fognak a gazdasági válságok, mert vevőik nem érzékenyek az áringadozásokra.
Vásárló Azt ígéri a Penny tulajdonosa, hogy nem válik "nagy testvérré"
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 7. 15:55
Új boltot nyitott az Rewe kiskereskedelmi lánc Hamburgban, amelyben számos módszerrel vásárolhatnak a vevők, ezen belül olyannal is, amelyben videókamerák követik minden mozdulatukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG