3p
Az előző év enyhe növekedése után tavaly 4,5 százalékkal csökkent a hazai sörértékesítés 2012-höz képest. A Magyar Sörgyártók Szövetsége úgy látja, a visszaesés mögött elsősorban az év eleji 10 százalékos jövedékiadó-emelés áll.

A hazai sörpiac közel 90 százalékát lefedő, a három legnagyobb hazai sörgyár képviseletét ellátó Magyar Sörgyártók Szövetségének éves jelentésből kiderül: a söripari vállalatok 2013-ban összesen 66 milliárd forint adót fizettek be a költségvetésbe, amelynek jelentős tétele a jövedéki adó (37 milliárd forint), az áfa (21 milliárd forint), valamint a környezetvédelmi termék díj (2,1 milliárd forint.)

A jövedéki adó mértékének és a jövedéki adó bevétlek alakulása. Forrás: Magyar Sörgyártók Szövetsége

Az elmúlt 5 év tapasztalatai alapján egyértelműen kimutatható, amikor nem növekedett a jövedéki adó, akkor a sörforgalom és az adóbevétel is növekedett. Ugyanakkor, amikor a jövedéki adó szintje növekedett, a forgalom csökkent, így az adóbevétel csak kis mértékben tudott növekedni - mondja Csíkné Kovács Klára, a sörgyártók szövetségének elnöke, aki szerint a fogyasztók árérzékenysége miatt folytatódott a gazdaságos árkategóriájú sörök térnyerése a prémium és  középkategóriás termékek rovására.

Többen dolgoznak a sörgyártásban

A közvetlen foglalkoztatás területén kismértékű emelkedés volt tapasztalható 2013-ban a söriparban. Egy söripari munkahely körülbelül 15 további munkahelyet teremt a mezőgazdasági termelés, a marketing, a logisztika és csomagolás, továbbá a vendéglátás területén – mondja a szövetség elnöke, megjegyezve, az indirekt foglalkoztatáson keresztül Magyarországon közel 25 ezer munkavállalónak ad munkát a söripar.

A sörrel kapcsolatos foglalkoztatottság összesen 2013-ban: 24 300 munkahely.

Gyűjtsd a dobozt!

A Sörszövetség elnöke elmondta: a söripar tovább erősítette a környezettudatos fogyasztói és vásárlói magatartást az aludobozok gyűjtésével.   

Az ország több,mint 200 kiskereskedelmi pontján gyűjtő automaták segítségével ösztönzi a gyűjtést, és ez által az újrahasznosítást.

Mennyit ittál?

A közlemény szerint a kulturált, felelős alkoholfogyasztás fejlesztése tavaly is a sörgyártók kiemelt fontosságú célja volt. Ennek érdekében a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó jogszabályok és az etikai kódex betartása mellett a Szövetség továbbra is szorosan együttműködik az Önszabályozó Reklámtestülettel.

A Sörszövetség által fejlesztett népszerű okostelefon alkalmazás, a JÓFEJ használatával a felnőtt lakosság 2013-ban is rendszeresen ellenőrizhette, hogy alkoholfogyasztást követően mikor ülhet újra a volán mögé.

Így ment össze a Heineken

Mint arról múlt héten a Privátbankár beszámolt, a a Heineken félliteres palackját hiába kerestük a polcokon, a 0,33-as üveges és dobozos kiszerelés mellett csak a fél literes dobozos változat volt elérhető a hipermarketekben. Ennek az az oka, hogy a kiszerelés változása miatt tűntek el a polcokról a nagy üvegek: mostantól ugyanis 4 decis változatban forgalmazzák az üveges Heinekent. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG