3p
Fogd meg jól, vagy mégsem? Felbontják a Macskafogó felújítására kötött szerződést.

A Filmalap felmondja a tavaly megszűnt Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Post Office Films Kft. a Macskafogó című film felújításáról kötött szerződését annak nem teljesítése miatt. A Macskafogóhoz kapcsolódó minden további feladatot a Filmalap saját hatáskörben végez el.

Miu mi újság?

A Magyar Nemzeti Filmalap szerint a Macskafogó weboldalán található, közösségi gyűjtésre szóló felhívás "egyértelműen téves és a tényeket teljes mértékben nélkülözi, valamint megtéveszti a közvéleményt. A kezdeményezés azt a hamis látszatot kelti, hogy a Filmalap nem vett részt a filmalkotás felújításában, illetve a Post Office Films Kft. és Jancsó Dávid bármilyen joggal rendelkezne a Macskafogó című film bemutatásával, felhasználásával kapcsolatosan. A közösségi gyűjtés szervezői nem egyeztettek előre a az oldal tartalmával kapcsolatban a Filmalappal".

Vártam, hogy te hívj fel!

A közlemény szerint a Macskafogó felújításához a MaNDA és jogutódja, a Filmalap minden szükséges filmkelléket a felújítást végző cég rendelkezésére bocsátott, továbbá a felújítással kapcsolatos együttműködéséről folyamatosan biztosította. A vállalkozási szerződés alapján a szerződésszerű teljesítés azonban szombatig nem történt meg, emiatt a Filmalap a Post Office Kft-vel kötött szerződést felmondja.

A MaNDA és a Post Office Films Kft. 2016. március 31-én kötött vállalkozási szerződést a filmalkotás teljes körű digitális restaurálására vonatkozóan a cég kezdeményezésére. A vállalkozás - amelynek ügyvezetője Jancsó Dávid, a közösségi gyűjtés szervezője - a szerződés szerint a felújítási munkálatokat térítésmentesen, referenciaszerzés érdekében vállalta.

Zöld szemed villog a sötétben

A MaNDA 2016. december 31. napjával megszűnt, a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos, digitális és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, feldolgozásával, megőrzésével, digitalizálásával kapcsolatos feladatokat a Magyar Nemzeti Filmalap látja el akként, hogy szervezeti egységeként és közgyűjteményként működteti a Magyar Nemzeti Filmarchívumot.

Csak dorombolsz

Az 1986-ban bemutatott, Ternovszky Béla által rendezett és a közelmúltban elhunyt Nepp József által írt, kultikussá vált Macskafogó című rajzfilm rajongói közösségi gyűjtéssel ötmillió forintot kívánnak összegyűjteni az erősen elkopott és karcossá vált rajzfilm restaurálása, az alkotók méltó bemutatása és támogatása, valamint a rajzfilm utóéletének gondozása céljából.

Még ébren álmodozom

A Filmalap - a szerződés felmondása mellett - teljesítés esetén és minőségellenőrzést követően az elvégzett munkálatok igazolható költségeit megtéríti a Post Office Films Kft. részére. A Macskafogó című filmalkotáshoz kapcsolódó minden további feladatot a Filmalap - mint a nemzeti filmvagyon kezelését közfeladatként végző szervezet - saját hatáskörben végez el. A Filmalap elkötelezett a nemzeti filmvagyon digitalizációja, megőrzése és széleskörű terjesztése iránt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG