1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Csak az olcsó, ám meglehetősen gagyi termékek felfutása menti a tabletek piacát - ez pedig nem lesz hosszú életű trend.

Az idei harmadik negyedévben világszerte 43 millió tabletet adtak el, ami 14,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbi adatoktól. A Világgazdaság idézi az IDC piackutató cég adatait, eszerint az elmúlt egy évben folyamatos volt a visszaesés. A képet árnyalja, hogy az előző három hónappal összevetve a harmadik negyedév közel tíz százalékos erősödést hozott, emögött azonban egyszeri tényezők állnak.

Korábban soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott viszont a harmadik negyedévben a szétválasztható táblagépek iránt, amelyek billentyűzetet is tartalmaznak. Ebben szerepet játszott, hogy ebben a szegmensben is megjelentek az igen olcsónak számító, 200 dollárnál kevesebbe kerülő eszközök, de ez azért jelenthet problémát, mert ezek általában lényegesen gyengébb minőségűek, mint a nagy gyártók készülékei, amelyek kétszer-háromszor annyiba kerülnek.

A negatív felhasználói élmény viszont látványosan rombolhatja a szétválasztható tabletek piacát, ahogy ez a hagyományos eszközök esetében is megtörtént - fogalmaz a cikk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG