5p
A távolságok leszűkültek: ma már nagyon sok munkát lehet távolból végezni, és hamar el lehet jutni egyik településről a másikba. Sok szakmánál egyszerűen megszűnik a helyhez-kötöttség. Így a jövő azoké a településeké, amelyekben kimagasló az életminőség.

Az „okosvárosok” üzemeltetői összehangolt vezérlőrendszerekből irányítják a közszolgáltatásokat: az energiahálózatot, a víz- és a csatornarendszert, a hulladékgazdálkodást, a tömegközlekedést. A számítógépes hálózatokba szervezett városirányítás hatékony és költségtakarékos, végső soron élhető és fenntartható lakókörnyezetet teremt a polgároknak.

Példa a szomszédban

Hogy nem valamiféle délibábos elképzelésről, hanem a közeli jövőről van szó, azt jól mutatja, hogy Bécs északkeleti külvárosában, Aspern-ben már épül egy kísérleti városrész. Innen metrón 25 perc alatt elérhető Bécs központja, de Pozsony belvárosába is be lehet érni 28 perc vonatozással. Ebben a hipermodern osztrák városnegyedben az épületektől kezdve az elektromos hálózatig mindent egységes irányítási rendszerbe szerveznek. Így mindig csak annyi villamos energiát termelnek és táplálnak be a hálózatba, amennyit ténylegesen fel is használnak. A fogyasztást pedig a legkorszerűbb érzékelők és irányítási rendszerek tartják kordában. A bécsi önkormányzat, annak energiaszolgáltató cége egy globális, vezető technológiai vállalat együttműködésében elindított városfejlesztési projektet a világ 10 legfontosabb Smart City-jei között jegyzik, Európában pedig a legnagyobb: 240 hektáron máris megépült 3240 lakás, egy iskolai kampusz, kollégium és egy technológiai kutatóintézet. 2028-ra felhúznak egy bevásárlóközpontot, további 5300 lakás épül, és kiköltözik ide mintegy 20 ezer munkahely.

Összefogott Salgótarján és Paks

Június elején Salgótarján és Paks polgármesterei megállapodást kötöttek arról, hogy együttműködve, egymás tapasztalataiból tanulva formálják át településeiket XXI. századi Smart Cityvé. Az „okosváros”-megoldások fellendíthetik a helyi ingatlanpiacot is.

Az osztrák főváros helyzete természetesen merőben eltér Paksétól és Salgótarjánétól. De Paks és Salgótarján is távol esik egymástól – nem csupán földrajzilag, de adottságaikat tekintve is.

Ahonnan nem mennek el az emberek

Paks egykor csöndes kistelepülés volt. Az atomerőmű megépítése óta, 35 éve kivételesen jó helyzetben van és tudatos városfejlesztéssel törekszik élhető környezetet teremteni lakosai számára. A paksi lakosok száma az atomerőmű bővítése miatt a közeljövőben 10-15 ezerrel felduzzadhat, az újonnan érkezettek egy része pedig várhatóan tartósan le is telepszik majd a városban. Ez meglátszik az ingatlanpiacon is: jócskán felmentek az árak, már felhúztak kisebb társasházakat, és rövidesen új lakópark is épül.

Paksra nem jellemző az elvándorlás – sőt, kifejezetten erős a fiatalokat megtartó ereje. Az Atomerőmű még az egyetemi tanulmányok során „vadászik” a legtehetségesebbnek ígérkező energetikai szakemberekre, és a város Energetikai Szakgimnáziumának is nagyon jó a hírneve. Hallgatói közül kerülhet ki az az új generáció, amely megszeretve a Duna közelségét, a város kínálta lehetőségeket, a letelepedés mellett dönt. „A Smart City projekt biztosan jótékony hatást fejt majd ki Paksra és környezetére” – állítja Kiss-Szilágyi Judit, az OTP Ingatlanpont nyugat-magyarországi regionális vezetője. A szakértő szerint a virtuális infrastruktúra fejlesztésén túl nagyon jót tenne a régiónak, ha megépülne a várost Kalocsával összekötő Duna-híd. A Duna keleti partjáról már így is sokan járnak be dolgozni Paksra, és sok paksi fiatal számára is már csak itt akad lakás elérhető áron.

Salgótarján az ország egyik legszebb táji környezetében fekszik. Egykor virágzó ipari központ volt, lakótelepek épültek, belvárosa az ötvenes-hatvanas években egy fiatal építészcsapat tervei alapján készült, még az UNESCO urbanisztikai díját is megkapta. A helyi iparvállalatok lassú sorvadása, majd csődje miatt a város jövőképe a rendszerváltás utáni években a ködbe veszett. Azóta rengetegen költöztek el, lakossága egyre fogy. A városvezetés célja megállítani és megfordítani ezt a tendenciát. Egyelőre a közintézmények energiafelhasználásának ésszerűsítésébe vágna bele, de később – állami támogatás vagy magánbefektetés révén – szeretnék kiterjeszteni a rendszert a magánlakásokra is.

Ezer fővel nőhet Salgótarján lakossága

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a salgótarjáni lakóingatlan-forgalom két éve látványosan nő, ami már az árak emelkedésében is megmutatkozik. A drágulás az utóbbi hónapokban felgyorsult. „Jó minőségű ingatlanokból és lakótelepi lakásokból egyaránt csekély a kínálat, kevés az átalakítható épület és újak se nagyon épültek” – mondja Nagy Péter, az OTP Ingatlanpont kelet-magyarországi regionális vezetője.

A szakértő arra számít, hogy az „okosváros” programhoz való csatlakozás az ingatlanpiacot tovább élénkíti majd. Kisebb építőipari vállalkozók belevágnak néhány 4-8 lakásos társasház kivitelezésébe is. Ebből a szempontból szerencsés volna, ha az önkormányzat mezőgazdasági termelésből kivont területeket lakóövezetté nyilvánítana, így új, beépíthető telkek állnának a vállalkozások rendelkezésére. Főleg, ha valóra is válik a városvezetés álma, és belátható időn belül tényleg több ezer fővel gyarapodik majd Salgótarján lakossága. Ugyancsak a helyi ingatlanpiacot élénkítheti, hogy a városkörnyéki falvakban, tanyákon a holland nyugdíjas-kolóniák után már orosz vevők is megjelentek. Aki pedig eladja a falusi házát, várhatóan beköltözik majd a városba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG