Továbbra is viszonylag nagyszámú panasz érkezett a fogyasztói csoportok tájékoztatásaival kapcsolatosan. Ezek tevékenységéről a GVH változatlanul úgy vélekedik, hogy pusztán a tiltás nem ad megfelelő választ a problémára, indokolt a csoportok tevékenységének a szabályozása.
A gyógyhatásáról szóló ígéretek, sokszor csak ígéretek
A termékek gyógyhatásáról szóló ígéretek miatt indított eljárások közül az első félévben ötöt zárt le a hivatal, amelyekben jogsértést állapított meg, és bírságot is kiszabott. Emellett gyógyszerekkel kapcsolatban megfogalmazott állítások miatt is született jogsértést megállapító döntés.
A Ryanairt és az Orangeways is büntették
A kiskereskedelmi üzletláncoknál a készlethiányok és a végkiárusítási árkedvezmények miatt merültek fel problémák. Az árak és a kedvezmények felhasználási feltételeinek hiányossága vezetett jogsértés megállapításához a közlekedési szektorban is, ilyen volt például a Ryanair- és az Orangeways-döntés.
A fúziók is sok munkát adnak a hivatalnak
A GVH érdemben több fúziós üggyel foglalkozott az idei első félévben, mint az elmúlt év hasonló időszakában, hiszen míg idén 23, addig az elmúlt év első félévében csak 16 döntést hozott az összefonódások engedélyezéséről. Az idei magas számokat elsősorban a kiskereskedelmi piaci átrendeződésekkel kapcsolatos tranzakciók magyarázzák: ezek adták a fúziós ügyek több mint felét.
A hatékonyabb jogalkalmazás és az ügyintézési határidők csökkentése érdekében 2012-ben új űrlapot vezettek be, valamint felállították a fúziókra szakosodott vizsgálati irodát.
A kartellek felderítésére új egységet hoztak létre
A kartellügyek közül idén 4 eljárást zárt le megszüntetéssel a hivatal. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a hatékonyabb kartellfelderítés érdekében idén áprilisban a kartellirodából kivált egy új szervezeti egység, a Felderítő Iroda. Ennek kizárólagos feladata a kartellek felderítése, a versenyfelügyeleti eljárások megindításához szükséges elsődleges információk megszerzése és az előzetes értesítés nélküli kutatások lebonyolítása.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 62 ügyet zárt le, ezek csaknem fele - a korábbi évekhez hasonlóan - fogyasztóvédelmi jellegű volt, közölte a versenyhatóság kedden.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
körülbelül 1 órája
-
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
2 órája
-
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
3 órája
-
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
4 órája
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
4 órája
-
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
4 órája
-
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
5 órája
Mfor.hu Top24
- Romániában is követelik, hogy kövessék Magyar Péterék példáját
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
- Teljesen átírja az egészségügyi bértáblát a kormány – egyesek akár 67 százalékos emelést is kaphatnak
- Máris kitüntetéseket osztottak Kapitány István minisztériumában
- Az ügynökakták halála?
- Kiderült mit csinált még Orbán Viktor Milánóban – frissítve
Vásárló
Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló
A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló
Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket.
Vásárló
Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló
Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló
A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló
300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló
Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Kimagasló negyedéves eredményt közölt a Mol.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Ursula von der Leyen bejelentette.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Ebben nehéz lesz utolérni Ausztriát.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18


