Vádat emelt az ügyészség egy ukrán állampolgárral szemben, aki január 21-én nagy mennyiségű, Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert akart az országon keresztül hazájába csempészni – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Serfőző Katalin elmondta, hogy a férfit az ügyészség egészségügyi termék hamisításának bűntettével vádolja, vele szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést és az ország területéről történő kiutasítást indítványozott.
A vádirat szerint a férfit január 18-án Belgrádban bízták meg azzal, hogy fizetség ellenében Szerbiában forgalmazott, megfázás elleni gyógyszert szállítson Ukrajnába. A vádlott 61 ezer szem gyógyszert vett át a megbízótól, és rejtett el a gépkocsijának tárolóiban. A férfi január 21-én Röszkénél jelentkezett belépésre, de a pénzügyőrök megtalálták járművében a gyógyszert, amely sem Magyarországon, sem Ukrajnában nem engedélyezett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



