1p
Cigizés a buszmegállóban, a tiltó táblák hiánya, csikkek a földön. Ötmillió forint bírságot szabott ki az ÁNTSZ a szabálytalankodókra két hét alatt. Ezerből csak 18 esetben volt gond.

Összesen ötmillió forint bírságot szabott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a nemdohányzók védelmében indított kéthetes akciója alatt. Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos elmondta, hogy több mint kilencezer vizsgálatot végeztek - egyebek között hivatalokban, vendéglátóhelyeken és közterületeken -, s ezer ellenőrzésre átlagosan 18 kifogás jutott.

Az utcán nem foglalkoztak a tiltással

Az összes szabálysértés több mint kétharmadát közterületeken követték el. Jellemző, hogy sokan figyelmen kívül hagyták a buszmegállókra vonatkozó tilalmat, illetve sok helyen a játszóterekről hiányoznak a tiltást jelző táblák, feliratok. A fővárosban több mint tucatnyi esetben szabtak ki egészségvédelmi bírságot olyanokkal szemben, akik aluljárókban gyújtottak rá.

A közterületek mellett kiemelten ellenőrizték a munkahelyeket, bevásárlóközpontokat, sportlétesítményeket, felsőoktatási intézményeket, valamint a szórakoztató és vendéglátóhelyeket. Az ÁNTSZ ellenőreinek a közterület-felügyelők, a rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is segítettek.

Az apró jelekre is figyeltek

Az tisztiorvosi szolgálat közleménye szerint az ellenőrök több olyan vendéglátóhelyet is találtak, ahol ugyan nem dohányoztak, de látható jelei voltak, hogy ott cigarettáztak. Például találtak hamutartót az asztalokon, érezhető volt a füstszag, vagy eldobált csikkeket találtak a földön. Ilyenkor a tilalom betartatásáért felelős személyt büntették meg.

Tolna megyében egy falusi vendéglátóhelyen olyan közegészségügyi állapotokat találtak a felügyelők, hogy azonnal bezáratták a helyet. Az ötmillió forintból több mint 3 millió forintot szórakoztató és vendéglátóhelyeknek kellett befizetniük, emellett a közterületi szabálysértések miatti büntetések összege is megközelíti az 1 millió forintot.

Tavaly szigorítottak

A nemdohányzók védelméről szóló törvényt tavaly január elsejétől szigorították, majd három hónapos moratórium után már mindenhol bírságolták a szabályszegőket. Az ÁNTSZ azóta mintegy 67 ezer ellenőrzést folytatott le. Az ÁNTSZ szerint a jövőben is kell azzal számolni, hogy utóellenőrzéseket végeznek ott, ahol korábban szabálytalanságot találtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kreatív ötletek a gyerekszoba berendezéséhez
Márkázott tartalom | 2026. február 16. 10:37
A gyerekszoba megtervezése fontos feladat, mivel ez a tér ad otthont a gyermek mindennapi életének. Itt játszanak, alkotnak és pihennek, így elengedhetetlen, hogy a szoba egyszerre legyen praktikus és inspiráló. Ma már számtalan kreatív megoldás létezik arra, hogy a gyerekszoba valóban kellemes környezetet biztosítson.
Vásárló Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak
PR | 2026. február 16. 08:27
Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora: a helyszín, a hangulat és a vendéglátás mind hozzájárul ahhoz, hogy az esemény valóban maradandó élményt nyújtson a résztvevőknek. A budapesti Mystery Hotel különleges atmoszférájával, kifinomult tereivel és professzionális szolgáltatásaival ideális választás konferenciák, tréningek, gálaestek vagy akár kötetlen nyári összejövetelek számára.
Vásárló Mi készül a benzinkutakon? Ez vár a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2026. február 14. 10:05
Az olajár stabilizálódott – legalábbis egyelőre. 
Vásárló Szívhatják a fogukat az autósok pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 19:43
Néhány forintos árváltozás jöhet.
Vásárló Lesznek autósok, akiknek igazán jó napnak ígérkezik a csütörtök
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 10:01
Érdemes csütörtökig várnia, ha dízeles.
Vásárló 3 sport, amiben több pénz lehet, mint a fociban
PR | 2026. február 11. 09:54
A labdarúgás világszerte a legismertebb és legnézettebb sportág, ezért sokan automatikusan azt gondolják, hogy itt lehet a legtöbb pénzt keresni sportolóként. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Bár a futballban hatalmas fizetések és átigazolási díjak léteznek, vannak olyan sportágak, ahol az elit szintre jutó versenyzők akár még nagyobb bevételre is szert tehetnek, különösen szponzori szerződések, reklámbevételek és versenydíjak révén.
Vásárló 19 évet kellett várni rá, de megtörtént a csoda a magyar hipermarketekben
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. február 11. 05:47
Akkorát estek éves összehasonlításban az élelmiszerárak, mint a Privátbankár Árkosár 19 éves története során még sosem – azt azonban nem árt hozzátenni, hogy egy éve épp történelmi csúcson voltak az árak. Családi nagybevásárlásra ne induljunk el, ha nincs nálunk legalább 35 ezer forint – itt a legfrissebb, ünnepi felmérés eredménye.
Vásárló Ne csaljon Valentin-napon, könnyen lebuktathatja a hatóság
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 08:16
A virágboltok, édesség-, illatszer- és ékszerüzletek, vendéglátóhelyek számíthatnak leginkább a revizorok érkezésére.
Vásárló Mit művelt a családi nagybevásárlás árával az árrésstop?
Privátbankár.hu | 2026. február 9. 19:01
A 19 éve futó Privátbankár Árkosár-sorozat friss eredményeit harangozta be munkatársunk a Trend FM műsorában: a bázishatás és az árrésstop miatt nagyot esett a családi nagybevásárlás ára. Kérdés, hogy mi lesz egy-két hónap múlva a számokkal. A beszélgetés során távolabbról, az árupiacok és a globális termelők szempontjából is megvizsgálták az élelmiszerárakat.
Vásárló Az üde tekintet titka: műtét nélküli szemöldökemelés
Márkázott tartalom | 2026. február 7. 09:59
Egy nyitott és ragyogó tekintet sokakat lenyűgözhet, ám a szemöldök lógása ezt a frissességet árnyalhatja, még akkor is, ha valaki kipihent. Az életkor előrehaladtával az arcon jelentkező változások egyre észrevehetőbbé válnak, és sokan keresik a hatékony, ugyanakkor kevésbé drasztikus megoldásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG