5p
Szemmozgást követő technológiával mérték fel, hogy mit figyelünk meg leginkább az éttermi látogatások során. Nem csak az íz és a kiszolgálás a fontos.

Több mint 3000 éttermi vendég bevonásával az SCA globális márkája, a Tork megbízásából készített felmérés azt mutatta, hogy 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a vendéglátó egységek mosdói legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület.

A válaszadók 61%-a pedig nagyra értékeli, ha láthatja, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában, továbbá a vendégek 67 százalékának az is kiemelten fontos, hogy módja legyen megítélni az éttermi konyha tisztaságát és higiéniáját.

Annak vizsgálatához, hogy az éttermi élmények hogyan jelennek meg a vendégek szemén keresztül, a Tork modern szemkövető technológia felhasználásával vizuális „hőtérképet” is készített a vendégek élményeiről olyan szemüvegek alkalmazásával, amelyek rögzítik a vendégek szemének minden mozdulatát és tekintetük irányát.

Így mértek

A modern szemkövető technológia új lehetőségeket kínál az olyan elvont dolgok tanulmányozására is, mint az élmények. Az egymással összekapcsolt szemüvegek belső keretére mikrokamerákat helyeznek el, így a szem minden egyes mozdulata mérhetővé válik. A teljeskörű éttermi élmény feltérképezése érdekében a Tork 10 vendéget kért meg arra, hogy végezzenek el három feladatot, miközben a szemkövető szemüveget viselik:

  1. Igyanak egy italt a bárban egy nyitott konyha előtt

  2. Mossák meg a kezüket vacsora előtt

  3. Vacsorázzanak meg egy éttermi asztalnál

Minden pillantást nyers adatokká alakítottak át, melyeket kielemeztek, és amelyekből három vizuális hőtérképet hoztak létre. A hőtérképek a vendégek figyelmének irányát mutatják az étterem különböző részein (konyha, mosdó és az étkezés területe).


„Egy éttermi látogatás persze elsősorban az evésről és az ivásról szól, de emellett érint minden egyéb tényezőt is; a konyha látványát, a többiekkel való érintkezést, a terítéket, és a fogások között a mosdóban szerzett benyomásokat. A tanulmány megmutatta, hogy mindössze egy óra leforgása alatt egy vendég az étterem területén összesen 7000 helyre néz. Ez azt jelenti, hogy a kiemelkedő élmény megteremtésének sok szempontja van”- mondja Győrfi Emőke a Tork termékmenedzsere .


Ezért megyünk étterembe

A kiemelkedő éttermi élmény összetevőiről a Tork egy európai felmérést is végzett az éttermi vendégek közreműködésével. A két tanulmány összesített eredményei azt mutatják, hogy az éttermi élmény legfontosabb eleme az étel íze, amelyet az étkezés területének valamint a mosdóknak a tisztasága és rendezettsége követ. De egyéb szempontok is vannak, amelyeket az éttermeknek figyelembe kell venniük:

  • A belsőépítészeti kialakítás és a teríték fontos szerepet játszik. 10 válaszadóból 6-nak nagy, illetve nagyon nagy elvárásai voltak a belsőépítészeti kialakítás és a teríték tekintetében, és 10-ből 8-an úgy vélik, az éttermeknek jobban oda kellene figyelniük a teríték minőségére. A vendégek alaposan megnézik az étterem belső kialakítását – sok szempontot figyelnek meg, beleértve a mennyezet részleteit, a bútorok designját és a virágokat.


  • Az ételek és italok előkészítésének részletei is nagyon érdekli a vendégeket. 10 válaszadóból 6 (61%) nagyra értékeli, ha láthatja, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában, és még több vendég (67%) számára fontos, hogy módja legyen megítélni a konyha tisztaságát és higiéniáját. kézpénz

  • A mosdó színvonala. 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a mosdók legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület. A lassú kiszolgálás után a mosdók tisztasága egyben a második leggyakoribb szempont, amellyel a vendégek általában elégedetlenek éttermi látogatásaik során. Itt a részletek is igen fontossá válnak. Például ha a vécépapír, papírtörülköző és szappan csúcsminőségű, akkor ez a válaszadók 30 %-ának az élményét javítja, és 10-ből 6-an mindenképpen elvárják, hogy a mosdóban csúcsminőségű termékek legyenek.

  • Figyelmes, szakértő és vidám személyzet. Amint egy pincér elhalad az asztal mellett, a vendégek legtöbbször azonnal ránéznek. A legfontosabb elvárás, hogy a pincér legyen figyelmes (73%). Ellenkező esetben, ha a személyzet udvariatlan vagy goromba, akkor 67% lebeszéli ismerőseit az étteremről. Ezenkívül 10 válaszadóból 4 úgy találja, hogy az éttermi személyzet általában stresszesnek tűnik, és 45% több borravalót adna, ha azt látná, hogy a személyzet jókedvű.

„A vendégek komfortérzete nagyban függ a személyzet komfortérzetétől. Ugyanis ha a személyzet jól érzi magát a munkahelyén, akkor a vendégek is jól fogják érezni magukat. Ha az üzlet lényeges szempontjai – például a készletfeltöltés vagy a teríték – rendben van, akkor a dolgozóknak több idejük és energiájuk marad más dolgokra, így például a vendégekkel való érintkezésre,” mondja Győrfi Emőke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG