2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Becslések szerint mintegy 20-30 milliárd hiányzik a gyógyszerkasszából.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint 20-30 milliárd forinttal kellene kiegészíteni a gyógyszerkasszát, így elérve a visegrádi országok (V4) nettó gyógyszerkiadásának átlagát.

Holchacker Péter, az egyesület igazgatója szerint a magyar gazdaság tavaly négy százalékkal növekedett, ami az egészségügyi kiadások emelkedésében is megmutatkozott, de a nettó gyógyszertámogatási kiadások nem követik ezt a trendet, sőt GDP-arányosan a V4 országai közül egyedül Magyarországon csökkent ez a mutató.

Összehasonlításul: a szlovák gyógyszerköltés a GDP 1,6 százalékát, a cseh 1,25 százalékát teszi ki, a magyar támogatások a GDP 1,1 százaléka alatt maradnak.

Az igazgató szerint javítani szükséges a jelenleg elég hosszadalmas gyógyszerár-támogatási és gyógyszerbefogadási rendszeren.

Túl sokáig kell várni

Holchacker Péter jelezte, hogy Magyarországon legutóbb 690 nap volt az érdemi gyógyszerbefogadási idő, miközben a V4-országokban ez átlagosan kevesebb mint fél év; a szlovák rendszerben 180 nap, a csehországiban 165 nap alatt megy végig a folyamat. Ráadásul az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által törzskönyvezett új készítményeknek csak mintegy 40 százaléka ér el egyáltalán Magyarországra.

Az AIPM szerint az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadása azért is kiemelten fontos, mert mintegy hetven olyan modern fejlesztésű, hatékony gyógyszer és terápiás eljárás van Magyarországon tb-befogadási várólistán, amely a többi közt a sclerosis multiplex, az asztma, a szívelégtelenség, más szív- és érrendszeri problémák, a gyomor-, a vastagbél-, az emlő- és a tüdőrák meghatározott altípusainak terápiájában jelent segítséget a betegeknek.

A 26 kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatot tömörítő egyesület szerint át kellene gondolni az ágazatot sújtó különadók csökkentését is. Holchacker Péter azt mondta, a gazdasági válság érdemi racionalizálására bevezetett adót mára - a sikeres válságkezelés eredményeként - indokolt lenne mérsékelni, hiszen a magyar gyógyszeripari szereplők az elmúlt két ciklus során mintegy 500 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Véget érhet a jó világ a benzinkutakon, vagy még fellélegezhetünk?
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 13:05
Egyelőre még maradhat a védett ár.
Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG